ZETApress

hírportál

PM-kampány ötvenezerért

Karácsony Gergely polgármesterÖtvenezer forintos alapjövedelemért kampányol a PM. A felnőtteknek havi 50, a gyermekeknek havi 25, míg a várandós kismamáknak havi 75 ezer forintos alapjövedelmet garantálna, míg a minimálbért nettó százezer forintra növelné a Párbeszéd Magyarországért ? hangzott el a Blaha Lujza téri sajtótájékoztatón.

Szabó Tímea független országgyűlési képviselőnő, a PM társelnöknője elmondta, hogy az ország fele szegénységben él, a reményvesztettség pedig betegségként telepszik rá az országra, miközben a baloldali pártok eddig nem tudtak kiutat mutatni a helyzetből. Az alapjövedelem viszont reményt adhat, mert azzal el lehet érni, hogy senkinek ne kelljen éheznie!

Karácsony Gergely, a PM másik társelnöke úgy fogalmazott: az alapjövedelem körül kialakult vita alkalmas arra, hogy újraértelmezzék a baloldaliságot Magyarországon, mert csak egy új baloldali programmal lehet visszaállítani az emberek demokratikus politizálásba vetett bizalmat. Zugló polgármestere hangsúlyozta, hogy az alapjövedelem nem csodafegyver, de megmutatja, hogy az emberi méltóság és a szolidaritás Magyarországában gondolkodnak. Hozzátette, hogy elképzelésük a jobb körülmények között élőknek is perspektívát adhat, mert bárkit fenyegethet a munkahely elvesztésének, a kilakoltatásnak, a lecsúszásnak a réme.

Újságírói kérdésre Szabó Tímea elmondta, elképzelésüket kétezer-milliárd forintos költségvetési átcsoportosítással hajtanák végre úgy, hogy nem növelnék a hiányt. Körülbelül 560 milliárd forintot szereznének abból, hogy megszüntetnék az alapjövedelemnél kisebb juttatásokat, például a gyest és a családi pótlékot. Emellett a korrupcióellenes intézkedésektől körülbelül 175 milliárdot remélnek és hasonló összeget várnak a presztízsberuházások leállításából.

S miből finanszíroznának más ágazatokat, például az egészségügyet vagy a szociális területet? ? Az ágazati fejlesztések részben megtalálhatóak a mostani koncepcióban, részben pedig a progresszív adórendszer újbóli bevezetésével oldanák meg a kérdést, de ennek részletein még dolgoznak. ? Tudomásunk szerint az MSZP vitát folytat az alapjövedelemről, a PM pedig jelenleg azt tartja a legfontosabbnak, hogy a közbeszéd részévé tegyék a témát ? mondta el Karácsony Gergely arra a felvetésre, hogy más ellenzéki pártok támogatják-e az ötletüket. A mai kitelepülésük egyébként az ez ügyben indított országos kampány kezdete volt, s az elkövetkező napokban-hetekben vidéken is találkozhatunk majd tablóikkal.

Kérdésemre a PM társelnökei elmondták, hogy az alapjövedelem bevezetésekor megszűnik a munkanélküli segély és a megalázó közmunka, például a felesleges udvarseprés is. Mégsem félnek attól, hogy az emberek munka nélkül várják majd otthon a pénzes postást! A minimum százezres nettó minimálbér és az ötvenezres alapjövedelem között akkora lesz a különbség, hogy mindenkinek érdeke lesz munkát vállalni. Ötletüknek persze lehet inflációgerjesztő hatása is, de ennek mértékét egyelőre nem vizsgálják. Februári vonulásukon egyébként a Közmunkás Szakszervezet épp amiatt tüntetett, hogy rájuk is a Munka Törvénykönyve és a munkavállalói minimálbér vonatkozzon!

Szóljon hozzá!