ZETApress

hírportál

Pad Ferenc a közös jelölt

Pad Ferenc baloldali jelöltPad Ferenc a baloldal képviselőjelöltje ? derült ki a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció közös közleményéből. Pad Ferenc közlekedésmérnököt, mint közös jelöltet indítja a két párt a Veszprém megye 3. számú választókerületében az április 12-i időközi országgyűlési választáson.

Az MSZP-n és a DK-kívül már a Közmunkás Szakszervezet és a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület is bejelentette, hogy támogatja a jelöltet Tapolcán és környékén. A jelölt várja valamennyi demokratikus párt és civil szervezet támogatását. Pad Ferenc szakmai munkája mellett évtizedek óta szakszervezeti vezetőként is tevékenykedik. Az Alumíniumipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, és egyéni körzetben győztes önkormányzati képviselőként dolgozik az ajkai képviselő-testületben. Eddigi pályafutása, szakmai és érdek-képviseleti munkája, széles körű ismertsége a garancia arra, hogy az Országgyűlésben is méltó módon, hitelesen képviselheti a térségben élők érdekeit ? vélik a baloldalon.

Veszprémben és környékén már jövő vasárnap az urnák elé járulnak a választók Veszprém megye 1. számú választókerületében. Kész Zoltánt, az ellenzéki támogatást élvező független jelöltet ? akinek december 3-i budapesti bemutatkozásáról mi is beszámoltunk ? egyre több támadás éri kormányoldalról. Már akkor elmondta, hogy korábban Navracsics Tibor, korábbi Fideszes honatya és miniszterelnök-helyettes munkatársa volt, de megváltozott a gondolkodásmódja. Bennem azóta is az motoszkál, hogy nem trójai falóként akar-e beépülni a baloldalba, hogy aztán a kétharmados törvények elfogadásakor a kormányoldalra átszavazzon? Mivel függetlenként nem kötné a frakciófegyelem, ezt bármikor megtehetné!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kész kiütés Veszprémben | ZETApress

Szóljon hozzá!