ZETApress

hírportál

MSZP-sek a Villányi úton

Az MSZP pártértekezleteAz MSZP 25 évvel ezelőtti megalapításáról emlékezett meg Tóbiás József, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője délelőtt a Villányi úti Általános Vállalkozási Főiskola előadótermében. Pártjának változnia kell! Magyarország ma is azt akarja, mint mindig: a szabadság és jólét harmóniáját. Ezt szerették volna elérni 25 éve a reformerek és a baloldali rendszerváltók is, illesse őket tisztelet!

Az MSZP legfontosabb feladata kormányzóképességének felépítése, ehhez következetes és karakteres baloldali politikára, a társadalmi beágyazottság növelésére, hitelességre, szakmai megalapozottságra van szükség ? mondta Botka László, a szocialista párt választmányi elnöke az MSZP pártértekezletének hatszáz résztvevője előtt. Az értekezlet célja a párttagok véleményének megvitatása a választási vereség okairól, majd új irányvonalak kijelölése ? emlékeztetett Botka László, aki biztató tapasztalatként értékelte, hogy a pártban mindenki megértette, az értékelés célja nem a vádaskodás, hanem a közös munka irányának meghatározása. A Fidesz összeroppanásának fő oka a kormányzati korrupció, amely szerinte törvényekkel segíti a lopást ? mondta a választmányi elnök a szocialista és fideszes kormányok alatti korrupcióra utalva, melynek alátámasztására példaként említette, a trafik-, a föld- és a takarékszövetkezeti-törvényt, valamint az adójogszabályok személyre szabását.

Botka László kifejtette, a baloldali politizálás középpontjában a szabadság, a szolidaritás és az igazságosság áll. Ennek a három értéknek a jövőben állandóan érezhetőnek kell lennie az MSZP politizálásában, szemben a múlttal, amikor főleg kormányzásuk alatt nem minden válaszukban igazodtak ezen értékekhez. Szólt arról is, hogy a Fidesz soha nem látott nyomort hozott hatalma megtartása érdekében, és szerinte ez a folyamat jövőre is folytatódni fog a szociális ellátórendszer további megszorításaival, például a közgyógyellátás és a lakásfenntartási támogatás csökkentésével. Botka László azt jósolta, hogy a következő időszakban ezért több százezerrel nőhet a létminimum alatt élők így is négymilliós tábora. Ennek eredményeként pedig Magyarország lesz az egyetlen Európai uniós tagország, ahol a lakosság több mint fele él a létminimum alatt ? mondta, majd aláhúzta: ezeknek az embereknek remény és baloldali politika kell, a középpontban ők állnak és nem a GDP.

Tóbiás József elnök-frakcióvezető a pártszervezet átalakításának céljaként azt jelölte meg, hogy eljussanak a Fidesz kormány áldozataihoz. 106 választókerületi felelős és helyi szervezet alkotja a helyi érdekek képviseletét, közösséget kívánnak építeni, és újra kell kötniük a civil világgal is a szövetséget. 2018-ra olyan társadalmi alternatívát kívánnak létrehozni, amivel leváltható a kormány, ennek érdekében jön létre a Társadalmi Párbeszéd Projektintézet. Vezetője Lakner Zoltán politológus lesz, ő koordinálja azt a munkát, aminek végén megszületik egy új magyar társadalmi szerződés.

A demokratikus nyilvánosság helyben legalkalmasabb formáinak létrejöttét ösztönzik és az MSZP vállalja, hogy ennek a széles körű egyeztetésnek lesz szószólója az önkény parlamentjében. 2016-ban a széles nyilvánossággal vitatják meg ezt a szerződést, amelynek két alapvető eleme: a szegénység és a nemzetközi elszigetelődés felszámolása. A munkában Andor László volt Európai uniós biztos, valamint Trautmann László közgazdász is részt vesz. Előbbi feladata a magyarországi és nemzetközi folyamatok összekapcsolása, míg utóbbi az új gazdaságpolitika elméleti vitáinak generálója lesz.

Tóbiás József szerint 2017 a kihívás és az előválasztás éve, addigra az MSZP-nek késznek kell lennie arra, hogy együttműködve megtalálja és felkészítse a társadalmi támogatottságot leginkább bíró jelöltet. 2017-ben nem történhet meg az, hogy titokban, füstös szobákban egymásnak üzengetve akarják eldönteni Magyarország sorsát ? fogalmazott. Hangsúlyozta: befejezték a nyilvános üzengetéseket. Mint mondta, a miniszterelnök-jelölt kiválasztására irányuló munkát nem becsülik le, ezért szakmai munkacsoportot hoznak létre, amely megmondja, hogyan integrálják a civil, társadalmi szervezeteket ebbe a folyamatba. A Jobbikról elmondta, ideológiájuk vállalhatatlan, társadalmi megoldásai hazugságokra, ordas eszmékre épülnek. A párt létét rendszerhibának, mellékterméknek tartja, a Jobbik valójában nem alternatíva, csupán irigykedik a Fidesz hatalmára.

Szóljon hozzá!