ZETApress

hírportál

Búcsúzunk Kiss Pétertől

Kiss Péter 1959.06.11 - 2014.07.29.Mély megrendüléssel vettük tudomásul, hogy Kiss Péter, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja július 29-én, kedden elhunyt. Kiss Péter 1959. június 11-én született Celldömölkön. A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, majd a nyolcvanas években az egyetem tudományos munkatársa, tanársegéde, szakkollégiumi nevelőtanára, KISZ-titkára is volt.

1980-ban lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1986 és 1989 között a Budapesti KISZ első titkára volt. 1989-ben az MSZP alapító tagja és a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) alapító budapesti elnöke, 1998-2000 között a párt ügyvezető alelnöke. 2001 januárjától az MSZP Baloldali Tömörülés Platform elnöke. 2005-től 2009-ig az MSZP Vas megyei elnöke.

1995-től a ciklus végéig a Horn-kormány munkaügyi minisztere volt. 1998-tól 2000-ig az MSZP frakcióvezető-helyettese. A Medgyessy-kormányban előbb foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter volt, majd 2003-ban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterré nevezték ki. A kormányban 2006-tól előbb szociális és munkaügyi miniszter volt, majd 2007-ben visszatért a Miniszterelnöki Hivatalba. 2009-ben társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszter és egyben a miniszterelnök politikai helyettese is lett a Bajnai Gordon által vezetett kormányban.

1992-től volt országgyűlési képviselő. 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is egyéni jelöltként szerzett mandátumot Budapesten, Újpest-Rákospalotán. Kitartó, következetes munka és rendíthetetlen hivatástudat jellemezte egész politikai pályafutását. Élete utolsó évében is emberi tartásáról tett tanúbizonyságot. Köszönjük munkáját, elhivatottságát, kitartását! Kiss Péter 55 éves volt. Nyugodjék békében! – írta a Magyar Szocialista Párt. Az 1997 őszén Kiss Péterrel készült Szarvas-interjú idekattintva olvasható.

2 hozzászólás

  1. Kiss Péter végső búcsúztatására augusztus 15-én, pénteken 16 órakor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben kerül sor. Búcsúztatót mond sorrendben: Lengyel László és Lendvai Ildikó. A köztiszteletben álló politikust, az MSZP alapító tagját az Országgyűlés, a Magyar Szocialista Párt és a XIII. Kerületi Önkormányzat saját halottjának tekinti. Emlékét tisztelettel és kegyelettel őrizzük.

Visszajelzések

  1. Újpesten kétharmad a tét | ZETApress

Szóljon hozzá!