ZETApress

hírportál

Elmaradt a vitanap

Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem tartotta meg a mai két politikai vitanapot az Országgyűlés. Helyette délután öt párti határozatot fogadtak el vita nélkül, melyben a legteljesebb mértékig elítélik az erőszakot. Nem nyert támogatást az a kormányfői javaslat, hogy ezentúl a kampányidőszakban is be kelljen jelenteni előzetesen a tömegmegmozdulásokat.

A parlamenti napirendváltozáshoz az előző napi és éjszakai események vezettek. Mint tegnap megírtuk, előkerült egy gyurcsányi hangszalag, mely a kormányfő példátlan őszinteségi rohamában készült. Az ellenzék azóta folyamatosan a kormány lemondását, szakértői kormány megalakulását és előrehozott választásokat követel. Tegnap délután az államfő is megszólalt, morális válságról beszélt, de többet nem tehetett.

A hét első napját a kormányfő Szocsiban töltötte, ahol a Putyin orosz elnökkel fennálló gyümölcsöző kapcsolatát szilárdította meg. Hogy nekik, vagy nekünk érik a gyümölcs, nem tisztünk megítélni. Lényeg, hogy az orosz fél elégedett volt a tárgyalásokkal! A hazatérő kormányfőnek frakciója és koalíciós partnere este teljes bizalmat szavazott.

A nép már nem volt ennyire toleráns. Egész nap a Kossuth Lajos téren tüntettek, s a délutáni eső sem tudta őket feloszlatni. A parlamentet védő rendőrök sem tettek semmit, mert a BRFK főkapitánya szerint kampányidőszakban ? s az október elsejei önkormányzati választások miatt most abban vagyunk ? előzetes bejelentés nélkül is lehet választási nagygyűlést szervezni.

Csata a Magyar Televíziónál

A rendőri tétlenségen felbátorodott nép egyre közelebb nyomult a Parlament falához, majd éjfél előtt a közeli tévészékházhoz vonult át. Itt a békés megmozdulás utcai harccá fajult. Megtámadták a rendőröket, betörtek a székházba, randalíroztak, gyújtogattak, fosztogattak. Száznál is több rendőr sérült meg ? köztük ketten súlyos-életveszélyesen ?, míg a tüntetők vesztesége ennél jóval kevesebb. Felgyújtottak nyolc autót, szétverték a székház emeleteit. Csak hajnalra sikerült kiszorítani őket az épületből, majd az egész Szabadság teret lezárták a rendőrök. Megrongálták a tüntetők a téren álló szovjet hősi emlékművet is.

A mentésre érkező tűzoltókat kezdetben vízágyúsoknak vélték, így a tömeg ellenük fordult. Szerencsére hamar megértették a lánglovagok segítő szándékát, ezért nem volt most újabb tűzoltó halál. Később többen segítették is őket a mentésben. A rendőrök azért nem voltak ennyire szerencsések, mert ők eredetileg tömegoszlatási gyakorlatra érkeztek Pécsről a fővárosba, ilyet eddig csak videón láttak, így tulajdonképpen kiképzetlenül vetették be őket éles helyzetben.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter a fiaskó után felajánlotta lemondását, de a kormányfő ezt természetesen nem fogadta el. Nem csak az öt parlamenti párt, de az államfő is elítélte az erőszakot, köztörvényes bűnözőknek nevezte az elkövetőket. Időközben többüket elfogták, és várhatóan nem fognak elnöki kegyelemben részesülni. A hétvégére tervezett FIDESZ nagygyűlés az események ellenére nem marad el. A szervezők felelőssége, hogy józan mederben tartsák azt! A rendőri fellépést máris megszigorították, s mostantól csírájában fojtják el a kezdődő erőszakot.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Közzétették a jelentéseket

Szóljon hozzá!