ZETApress

hírportál

Búcsú Horn Gyulától

hatarbontásMély megrendüléssel értesültünk az MSZP egyik alapítójának, máig meghatározó elnökének, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökének halálhíréről. Osztozunk a család gyászában, nemcsak párttagjaink, hazai tisztelői, hanem a nemzetközi baloldali értékközösség nevében is ? írta Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.

Horn Gyula élete, munkássága tiszteletet és elismerést érdemel itthon és külföldön egyaránt. Megkérdőjelezhetetlen hite hazájában, bizalma az emberekben tette azzá a maradandó teljesítményű politikussá, aki történelmi léptékkel mérhető módon járult hozzá Magyarország felemelkedéséhez, nemzetközi elismertségéhez. Horn Gyula volt az a politikus, aki 1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel átvágta a műszaki határzár egy darabját, amely a vasfüggöny elbontásának jelképévé vált. Ismertséget és elismertséget mindenek előtt a keletnémet menekültek előtti 1989 szeptemberi határnyitás hozta meg számára.

Múlhatatlan érdeme, hogy fáradhatatlan munkával szervezte újjá a hazai baloldalt, építette fel a Magyar Szocialista Pártot. A teljes reménytelenségből jelölte ki a magyar szocialisták megkerülhetetlen helyét a hazai közéletben, amikor vezetésével az MSZP 1994-ben abszolút többséget szerzett a Parlamentben. Miniszterelnökként következetesen fáradozott Magyarország demokratikus átalakításán, hazánk európai integrációján. Horn Gyula kormánya régen látott zuhanás után fejlődési pályára állította a magyar gazdaságot. Felelős nemzetpolitikájával rendezte viszonyunkat a szomszédos országokkal, ezzel segítve a határon túli magyarság boldogulását és jogainak érvényesülését.

A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja, a párt valamennyi testülete saját halottjaként búcsúzik Horn Gyulától. Örökre velünk marad emléke. Mindig emlékezni fogunk Horn Gyulára, aki a mélyről jött ember kivételes érzékével ismerte a hétköznapi sorsokat, példás bátorsággal és odaadással tudott megküzdeni a lehetetlennek tűnő kihívásokkal ? fejeződött be Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető levele. Horn Gyula tegnap délután életének 81. évében elhunyt. 2007. július 5-re, 75. születésnapjára Gyurcsány Ferenc kormányfő magas állami kitüntetésre terjesztette fel, melyet megvétózott Sólyom László, a 65 éves államfő.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Horn Kádár közelébe került | ZETApress

Szóljon hozzá!