ZETApress

hírportál

Elmarad a regisztráció

Válságos időkben több demokráciára van szükség! ? mondta Thürmer Gyula az Alkotmánybíróság határozatáról, mivel az Ab alaptörvény-ellenesnek ítélte ma a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelességet.

Az Ab ? az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának figyelembevételével ? megállapította, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok esetében a regisztrációs kötelezettség indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért alaptörvény-ellenes. Részletek idekattintva olvashatók. Az Ab szerint viszont indokolt a központi névjegyzékbe vétel lehetősége a választópolgárok bizonyos csoportjainál, többek között magyarországi lakóhellyel nem rendelkező nagykorú magyar állampolgárok esetében.

Az Ab szerint az alaptörvénybe ütköznek a törvénynek a választási kampánnyal kapcsolatos egyes rendelkezései is. Így a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának súlyosan aránytalan korlátozása az, hogy a törvény a kampányidőszakban kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatásban engedi meg politikai reklámok közzétételét. Alaptörvény-ellenes az is, hogy a filmszínházakban tilos a politikai hirdetések közzététele a kampányidőszak alatt, illetve az, hogy a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatási eredményeket tilos közzétenni a választásokat megelőző hat nap során. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető elmondta, hogy a 2/3-os parlamenti többségük ellenére sem építik be a regisztrációt a múlt év elejétől hatályos alaptörvényünkbe.

A Munkáspárt üdvözli az Alkotmánybíróság határozatát, amelyben alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, mindenekelőtt a regisztrációs kötelezettséget ? jelentette ki Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a pártszékházban. ? A Munkáspárt mindig is hangsúlyozta, hogy a regisztráció korlátozza az állampolgárok jogát a választáshoz, ezért sérti az alaptörvényt és elfogadhatatlan egy demokratikus államban. A Munkáspárt ezért folytatott küzdelmet az elmúlt hónapokban ? tette hozzá.

Thürmer hangsúlyozta: a választók jogaiért vívott küzdelemnek nincs vége. Reális az a veszély, hogy a regisztráció kérdését megkísérlik beerőszakolni az alaptörvénybe. Probléma az is, hogy a választási rendszer a gazdag pártoknak kedvez, hiszen a jelöltindításhoz továbbra is ötszáz ajánlást kell két hét alatt összegyűjteni. Nem véletlen, hogy erről a parlamenti ellenzéki pártok is hallgatnak.

Válságos időkben több demokráciára van szükség ? folytatta a pártelnök. ? A választóknak legyen joguk ellenőrizniük és visszahívniuk a képviselőket. A választásokon indulhasson bármely választójoggal rendelkező magyar állampolgár. Minden párt olyan arányban részesüljön a képviselői helyekből, mint amennyi százalékot a választásokon elért!

Szóljon hozzá!