ZETApress

hírportál

Városházból a Tisztelt Házba

Az Országgyűlés tegnapi idénynyitóján tette le az esküt Bácskai János, a Fidesz legújabb képviselője. Mint köztudott, a ferencvárosi városatya nagy fölénnyel nyerte meg január 25-én a budapesti 12-es körzetben az időközi választásokat. Amíg a legnagyobb ellenzéki párt létszáma 166 főre nőtt, addig az MDF frakció ideiglenesen kilencre csökkent. Boross Péter volt miniszterelnök február elsejével visszaadta mandátumát, míg a Pest megyei listáról helyére delegált Dragon Pált a Mandátumvizsgáló bizottság eddig nem okézta.

Az MSZP frakcióban sem egészítették még ki a január 27-én elhunyt Tasnádi Péter helyét, ahová a Baranya megyei listáról kerülhet be az utód. Toller László pótlása ? akit február 12-én nyilvánítottak cselekvőképtelennek ? már jóval nehezebb lesz. Utódlásáról időközi országgyűlési képviselőválasztáson döntenek majd Pécsett. Célszerű lenne ezt a június 7-i Európai parlamenti választással, és a pécsi polgármester-választással összekötni, hiszen Tasnádi Péter Pécs első embere is volt.

A házelnök megemlékezett a 70 éves korában elhunyt Mádai Péterről, aki ’90-től 2002-ig az SZDSZ képviselője volt. Nem csak a Parlamentben találkozhattunk vele fénykorában, hanem rendszeres vendége volt Vágó István vetélkedőműsorainak is. Ott sokszor győzött, a halálos korral szemben sajnos alulmaradt.

A miniszterelnök szokásos évindító beszéde megint fél ház előtt folyt, mert a Fidesz és a KDNP szokás szerint kivonult. Még a folyosóról is sietve eltűntek, hiszen ott nincsenek hangszórók és monitorok. Valószínűleg a képernyők előtt ültek valahol, hogy véleményt alkossanak azokról a tervekről, amelyekről hivatalosan még hallani sem akartak. Hiába, nálunk még a válság sem tudja összekovácsolni a hatalmat birtokló és birtokolni vágyókat.

A kormányfő rövid- és hosszú távú terveket egyaránt felvázolt. A nyolcvanezer forintban maximált 13-ik havi nyugdíjat például már nyártól beépítené a havi nyugdíjakba. Ez akár szimpatikus is lehet, hiszen ezt mindenki rendszeresen kapná, míg az eddigi májusi és novemberi fél-félhavi 13-at csak azok, akik elélnek odáig. Korábban sokan épp azért támadták a rendszert, hogy a szegény nyugdíjas éhen hal májusig, vagy novemberig, mert épp ez az egy-egyhavi részpénz hiányzik a napi betevőhöz.

A nyugdíjkorhatárt 2016-tól 2025-ig évi négy hónapokkal 62 évről 65 éves korra emelné a miniszterelnök. Igaz, addig még lesznek választások 2010-ben és 2014-ben is, de miért ne bízna a megnyerésükben. Egyébként sem szokás nálunk, hogy egy fiatal politikus szívesen távozna a hatalomból, elég csak Orbán Viktorra gondolni. 2002-ben és 2006-ban is vesztett, mégsem nyugodott bele egyszer sem a vereségébe, hanem újra kormányfő akar lenni. Jövőre nagyon neki áll a zászló, s Gyurcsány is visszatérhet majd 2018-ban. A most meghirdetett korhatáremelést aztán elkezdheti 2019-ben is, csak nem 2025-ös, hanem a 2022-es befejezéssel, évenkénti egy éves emeléssel, hogy behozza a lemaradást.

Valljuk be, hogy a 65 éves nyugdíjkorhatárban is lenne ráció. Meg lehetne szüntetni a nyugdíjas jegyet és bérletet, hiszen a 65 éven felüliek már ingyen utazhatnak a tömegközlekedési járműveken. Aki előbb menne rokkantnyugdíjba, az vagy üljön otthon, vagy ? ha még menni bír ? vegyen teljes árú menetjegyet és menjen vissza dolgozni! Mi? Hogy ne viccelődjek? De hiszen az egész ötlet komolytalan! Már az 50 éves kor felettiek is alig kapnak munkát, akkor hogyan dolgozhatnának 65 éves korukig?

Pártállami reflexek?

A miniszterelnöki beszédet nem csak az m2-n hallgathattuk délután egyenesben, hanem az MTV, a Duna TV, a tv2 és az RTL Klub este 7-kor az ötperces beszédét sugározta. A Hír TV nem csatlakozott hozzájuk, náluk ekkor a Híradó ment. Igaz ott is az első öt percben Gyurcsány parlamenti beszédéből láthattunk részleteket, de így legalább más neve volt a gyereknek, s így nem lehet őket szervilensséggel vádolni.

A ?60-as években, a pártállami időkben az egyetlen tévécsatorna mindig egyenesben sugározta Kádár és Hruscsov kongresszusi beszédeit. Később Hruscsovot Brezsnyev váltotta a főtitkári székben, de a módszer nem változott. A második csatorna beindulásakor is hiába váltottunk át, ott is az MSZMP és az SZKP kongresszusait kellett néznünk. A szerkesztők ezt azzal magyarázták, hogy aki a beszédekre kíváncsi, az se vétsen el egy percet sem a másik csatorna műsorából.

Tegnap este ugyanez a szemlétet köszönt vissza képernyőről. Hiába kapcsoltunk át az MTV-ről a DTV-re, vagy a kereskedelmi csatornákra, ott is Gyurcsányt kellett hallgatnunk. Bizonyára azért történt mindez, hogy aki a kormányfőre kíváncsi, az se maradjon le a többi csatorna kínálatáról.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Szerződéses rendőrök?
  2. Elment egy ?mozgalmár? | ZETApress

Szóljon hozzá!