ZETApress

hírportál

Bácskai nyert a bácskaival

Bácskai János nyerte az időközi parlamenti választást tegnap Ferencvárosban. A Fidesz jelöltjére ? aki péntek délutáni kampányzáróján bácskai rizseshússal várta szimpatizánsait a Lenhossek-parkban ? 36 szavazókörzetben 5332 (60,46 százalék), Bánsághi Tamásra, az MSZP jelöltjére 2452 (27,51 százalék), Szegedi Csanádra, a Jobbikéra 674 (7,58 százalék), Várady Tiborra, a Humanista Pártéra 350 (3,88 százalék), míg Paulik Péterre, a Munkáspárt jelöltjére 48 választó (0,56 százalék) szavazott. Nagyjából hasonló volt az eredmény a kéthéttel korábbi első fordulóban is.

A 10-es számú szavazókör eredménye nem trehányságból hiányzik a felsorolásból. Ők csak csütörtök délután állnak neki a számolásnak, mert addigra fut be a külföldön leadott négy szavazat. Ezt öntik majd hozzá az itt leadott 296-hoz, s a háromszázat a bizottság együtt számolja meg. Ezzel azt lehet kiküszöbölni, hogy a külföldön leadott szavazatok eredményét megtudja valaki. (Ugyanígy ? a többihez hozzákeverve ? számolják meg a mozgóurnákban leadott szavazatokat is minden szavazókörben, hogy így biztosítsák titkosságukat.)

A 10-es szavazókör másban is speciális a 37 kör között. Itt szavazhatnak a kerületben élő hajléktalanok, s ugyanitt lehet névjegyzékbe venni a választás napján az igazolással szavazókat. Ez a szavazókör a Bakáts téren, az önkormányzat szomszédságában található, így onnan gyalogosan vitték be a szavazás lezárása után a bizottság tagjai a dokumentumokat. A többi külső helyszínről nyolc önkormányzati autó végezte a bizottságok beszállítását, míg a munka végeztével ? az éjszakai órákban ? taxik vitték haza a távolabb lakókat.

A Fidesz a Ráday utcai kerületi székházában sokáig ünnepelte új képviselőjét. Mivel hivatalos végeredmény a csütörtök esti számolás előtt nem születhet ? bár az a háromszáz szavazat az eddig megszámolt 8856 érvényes mellett mit sem változtathat az eredményen ? Bácskai János a csütörtök reggel 9 órára összehívott rendkívüli parlamenti ülésén még nem foglalhatja el székét. Ha újabb rendkívüli ülés addig nem lesz, úgy mandátuma igazolására csak február 16-án, a tavaszi ülésszak kezdetén kerülhet sor.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Gyász a T. Házban

Szóljon hozzá!