Kinyitott a kampányiroda
A kocka el van vetve, kezdte Tarlós István független főpolgármester-jelölt kampánynyitó sajtótájékoztatóját. Igaz, hogy kicsi az új kampányközpont, de október elsejére, a választások éjszakájára nagyobb helyről gondoskodunk. S hogy miért a Köztársaság tér 1-ben, az MSZP közelében hoztuk létre a főhadiszállásunkat? Hogy a győzelem éjszakáján könnyebben tudjak egyeztetni a szocialistákkal főpolgármester-helyettesük személyéről.
Az elkövetkező másfél hónapot sem tölti ölbe tett kézzel Óbuda polgármestere. A 22+1 nap gyalog Budapesten program keretében minden nap más-más kerületbe látogat. Délután 3 órakor érkezik, két és fél órán át ismerkedik a helyi intézmények vezetőivel, de legfőbbképpen a helyi lakosokkal. Látogatása végén fél 6-kor sajtótájékoztatót tart, s a napi munkájáról a Budapest TV esténként beszámol.
Első állomása augusztus 28-án, hétfőn Csepel lesz. S hogy miért pont egy peremkerületbe megy? Mert 1981-től ő is lakótelepen lakik, így neki a panel proli kifejezés mást jelent. Nem csak a Belvárosban akar mutatkozni, hanem a külső területeken is. A XXI. kerületet hajóval akarja megközelíteni, de ugyancsak a vízi utat használja majd Újpestre is, és a Belvárosba is hajóval ruccan át. Kampánykörútja utolsó napján, szeptember 28-án csütörtökön Óbudára vár mindenkit, egy jó túrós csuszára. Fergeteges záró bulit tervez a kampánycsend előtt.
A kampányiroda napi nyolc órában várja a betérő budapestieket. Nem csak személyesen jöhet be bárki, hanem e-mailen is üzenhet a független jelöltnek. Rövidített kampányprogramja 800 ezer példányban napokon belül minden háztartásba eljut, míg a részletes elképzelés honlapján elolvasható. Előljáróban legyen elég annyi, hogy rendszeres konzultációra készül a kerületi polgármesterekkel, s be akarja vonni őket a döntési folyamatokba.
Tarlós úr munkáját a kampánystáb élén Pesty László, a rendszerváltozást hűen dokumentáló dobozos segíti. Mivel egy sajtótájékoztató sosem a reklám helye, ezért a támogatókról ő sem beszélt. Azt sem mondta el, hogy a sajtós pogácsát melyik óbudai pékség, s a kocka alakú tortát ? tudják, ami el van vetve ? melyik Rákóczi úti cukrászda sütötte. Önmagát sem akarta fényezni ezért az édesipari remeket átlátszó nylonban szervírozta a várt Fekete Doboz helyett.