ZETApress

Ha leírható volna ilyen mondat, mondanám: Mécs Imre 1956 egyik hőse, de nem leírható (csak így), mindazonáltal jelezni akarom a ?helyét?, legalább azt, hogy ?56 olyasvalami, amelynek vannak, lehetnek hősei. Ez 2006-ban nem magától értődő, többnyire a hősiesség paródiáit látjuk csupán, média-hősiességeket. Fontos, hogy ki beszél, de ez a könyv nem Mécs Imréről szól, ő csak tanú, hiteles tanú ? írja előszavában Esterházy Péter.

?56 az, amit újra meg újra elveszítünk ? folytatódik az értekezés. ? Elveszítettük rögtön november 4-én (hogy akkor nem teljesen, azt épp ez a könyv mutatja), aztán bizonyosan 1958. június 16-án, Nagy Imre kivégzésének napján. A Kádár- korszak épp az ?56-ra vonatkozó amnézia évtizedei. Azt hihettük, ez véget ért. Úgy látszott, 1989. június 16-án végérvényesen megtaláltuk az elveszített forradalmat, úgy látszott azon a tüneményes délutánon, mintha a történelemnek volna önmagában is ereje (függetlenül az értelmezéstől), és a felejtés ügyében övé a végső szó, s nem a mienké, hűtleneké.

De ez sem így volt. Mára, a félévszázados ünnepségekre ismét elveszítettük ?56-ot. Csupán, mint pártpolitikai zsákmány érdekel bennünket. Igen, 1956 történelmünk egyik középpontja, de megint mintha űr, lyuk volna a helyén. Így folytatódik önmaga ellentétébe, hiányába, az ?56-os lyukas zászló.

Esterházy Péter fenti sorait Mécs Imre: Napirend után című munkájának előszavaként írta 2006. szeptember 23-án, Rómaifürdőn. A 334 oldalas könyv a szocialista ? korábban szabaddemokrata ? képviselő 17 parlamenti felszólalását tartalmazza, melyek a mellékelt CD-ről meg is hallgathatók. A mű az ?56-os események ötvenedik évfordulójára jelent meg a Mundus Magyar Egyetemi Kiadó gondozásában.