ZETApress

hírportál

Hit és homoszexualitás

A Hit Gyülekezete Országos Értekezlete a leghatározottabban ellenzi a Polgári Törvénykönyv tervezetének a család és a házasság intézményével kapcsolatos változásait, és arra kéri a jogalkotót, hogy ezeket a rendelkezéseket ne fogadja el, tudtuk meg Sajtószolgálatuktól.

A férfi és a nő házastársi hűségén alapuló házasság a család és a társadalom tradicionális alapja. A házasság és a család ezért alkotmányos védelemben részesül (Alkotmány 15.§). Ezt a védelmet az Alkotmánybíróság is megerősítette, amikor elutasította azt az igényt, hogy a házasság intézményét az azonos neműek életközösségére is kiterjesszék (14/1995. /III.13./ AB határozat).

Az Országgyűlés napirendjén szereplő új Polgári Törvénykönyv tervezete ezt a védelmi kötelezettséget számolja fel, amikor az azonos neműek által is igénybe vehető ún. ?bejegyzett élettársi kapcsolat? bevezetésével és felértékelésével, valamint a házasság fennmaradását védelmező szabályok kiiktatásával (így a házastársi hűség követelményének eltörlésével, a házasság felbonthatóságának további liberalizálásával, a házasságkötés várakozási idejének megszüntetésével) a két intézményt gyakorlatilag egy szintre helyezi. A házastársi hűség követelményének eltörlése a házasságot megfosztja eredeti tartalmától, értékétől, társadalmi szerepétől.

A törvénytervezet olyan együttélési és kapcsolati formák legitimációjával igyekszik a társadalmat úgymond modernizálni, melyek életszerűtlenségét, destruktivitását, válság- és káoszteremtő képességét a történelem többször is bizonyította. Ez a törekvés annak az átfogó kultúrharcnak a része, hazai megnyilvánulása, amelynek célja, hogy a meleg lobbi érdekeinek érvényesítése végett fölszámolja, megbélyegezze azokat az erkölcsi értékeket hordozó társadalmi rétegeket, melyek kizárólag az egy férfi és egy nő házastársi hűségén alapuló közösséget tekintik házasságnak.

A hazai hatályos jogszabályok garantálják a magánélethez való jogot, mely magában foglalja az életvitelek pluralizmusát, szabad megválasztásuk egyéni jogi lehetőségét. A jogrendszernek, a közjognak viszont ezek társadalmi hasznosságát kell mérlegelnie, amikor a törvényes plurális lehetőségek közül egyes együttélési formákat értékteremtő és fenntartó erejük miatt alkotmányos védelemben részesít, illetve modellként tár a társadalom elé, hogy ez által értékalapú minták követésére ösztönözze a polgárokat.

Az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata szerintünk azért nem tartozik ebbe a kategóriába, mert ellentétes az élet természetes rendjével, aláássa a házasság és a család tekintélyét, és a társadalmat szembe kívánja állítani mindazokkal a zsidó-keresztény kinyilatkoztatáson alapuló szellemi, erkölcsi értékekkel, amelyek nemzeti kultúránk lényegéhez tartoznak, s döntő szerepük volt abban, hogy a viszontagságos évszázadok során a magyar nemzet tragikus csapások ellenére is képes volt fennmaradni és megújulni.

A magyar társadalomnak a törvénytervezet általi ?modernizálása? tévút. Egyházunk számára azért is elfogadhatatlan, mert az örök törvény, Isten törvénye elleni nyílt lázadás számára teremti meg a társadalomban a jogi alapokat. Mélyíti az ország erkölcsi válságát, eltorzítja az emberek erkölcsi értékítéletre való képességét. Folytatója annak az erőszakos szekularizációnak, amely a marxista-leninista ideológia alapján a társadalmat, az egyházakat négy évtizeden keresztül rombolta, elnyomta. Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás szerint súlyos bűn.

Politikai szempontból sem tisztességes és nem demokratikus a kisebbségi kormány ez ügyben tanúsított eljárása. A demokrácia lényegéhez tartozik, hogy ilyen súlyú ügyekben az országgyűlési választási időszakban a képviselőjelöltek tájékoztatják a választókat, hogy mire kérnek tőlük felhatalmazást. Tudomásunk szerint sem a szocialista képviselők, sem a miniszterelnök nem tették meg ezt. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény múlt évi megszavazására úgy került sor, hogy a kérdéssel kapcsolatban nem biztosítottak lehetőséget a társadalmi vitára. Politikai szempontból azért is ellenezzük a tervezet napirendre tűzését és elfogadását, mert nem rendelkezik a társadalmi többség támogatásával. A sérelmezett rendelkezéseket a nagy befolyású meleg lobbi akarja egy, a választóktól elszakadt parlamenti többségen keresztül rákényszeríteni az országra.

A házasság és a család intézménye köztudottan Magyarországon is évtizedek óta súlyos válsággal küszködik. Hazánkban a hivatalos népmozgalmi statisztika elmúlt 130 éves történetében a 2007. évi 40.800 házasságkötést csak az első világháború éveinek erősen megfogyatkozott esküvői múlták alul. A ritkuló házasságkötések és a gyakori válások érzékenyen érintik a család intézményének fennmaradási esélyeit. Miután ez a folyamat közel három évtizede tart, jelentősen módosult a magyar népesség családi állapot szerinti összetétele, a házas népesség részaránya 61,2%-ról 47,2%-ra, radikális mértékben csökkent. A magyar lakosság pedig 27 éve folyamatosan fogy. A 2007. évben a halálozások száma 35.200 fővel haladta meg a születésekét, azaz csak a múlt évben Pápa lakosságának megfelelő számú személlyel csökkent országunk népessége. (Forrás: Statisztikai Tükör 2008/3. szám) Az ifjúság égető problémái, mint a különböző függőségek és szenvedélybetegségek, személyiség- és egészségkárosodások is főként a családok szétesésének drámai következményei.

Ilyen folyamatok mellett nem a házasság és a család értékének további aláásása, hanem éppen a megerősítése kellene, hogy szerepeljen egy felelősségteljes politika napirendjén. Ezért arra kérjük tisztelettel az országgyűlési képviselőket, hogy felelős döntéshozókként az új Ptk. tervezetéből a bejegyzett élettársi kapcsolatra és a házasság elgyengítésére vonatkozó szabályokat, amelyek hatásukat tekintve társadalom- és nemzetellenesek is, vegyék ki, kéri a Hit Gyülekezete.

Szóljon hozzá!