ZETApress

hírportál

Lemondott az utód

Négy hónapig sem volt képviselő Arnóth Sándor, máris le kellett mondania. Püspökladány polgármestere hétfőn Iváncsik Imre nemzetbiztonsági államtitkárt, s ezzel a Házat sértette meg. Lógni fogsz! ? mondta szocialista képviselőtársának a Fideszes honatya, aki aztán a házelnök asszony felszólítására megkövette a Házat.

Arnóth Sándor az előző ciklusban már volt képviselő, június 2-án pedig az MTA elnökévé májusban megválasztott Pálinkás József helyére ült a Hajdú-Bihar megyei listáról. Többen szeretnék, ha sértő mondata miatt a képviselőség mellett a polgármesteri címről is lemondana, s végleg eltűnne a közéletből, de ez utóbbira nem mutatott hajlandóságot.

Változások másoknál is

Az SZDSZ frakciója is egy polgármestertől búcsúzott még a nyitónapon, mert Gegesy Ferenc visszaadta mandátumát, s a pártból is kilépett. Folytathatta volna függetlenként is, de ezt nem érezte elég hatékonynak. Mivel egyéni képviselő volt, időközi választások lesznek Ferencvárosban. Csak a parlamenti helyéről mondott le, a továbbiakban független polgármester lesz.

Az MDF is elvesztett egy tagot, de ez a parlamenti létszámot nem befolyásolta. Almássy Kornél, Dávid Ibolya pártelnöki kihívója lehallgatási boltrányba keveredett, ezért a pártból és a frakcióból is kizárták. Az országos listán bejutott képviselő függetlenként politizál tovább.

Szeptemberben a szocialista frakcióban is történt változás. A Fejér megyei Szántó János június 3-án hunyt el, s helyére 15-én Szabadkai Tamás ült. A KDNP egyelőre változatlan maradt. Az eddigi három hétben csak hétfőn és kedden voltak a plenáris ülések, míg a jövő héten szerdán is elfoglalják helyüket képviselőink az ülésteremben.

3 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Megszűnik az MDF frakció
  2. ZETApress » Lengyel menti a Magyart
  3. Elhunyt a képviselő | ZETApress

Szóljon hozzá!