Megkezdődhet a szelvénygyűjtés
A héten minden választópolgár megkapta az értesítést arról, hogy az október elsejei önkormányzati választásokon hol adhatja le szavazatát. Akihez ez nem érkezett meg, az a település jegyzőjénél reklamálhat. A mulasztásnak több oka lehet. Elkallódhatott a levél a postán, vagy a választópolgár nem szerepel a névjegyzékben. Ez utóbbiba, ha van megfelelő indokunk, kérhetjük felvételünket.
Az értesítővel együtt jelölő szelvényeket is találtunk, a fővárosban mindjárt hármat is. Egyikkel főpolgármestert, másikkal kerületi polgármestert, míg a harmadikkal helyi önkormányzati képviselőt jelölhetünk a szavazólapra. Jelölnünk csak ezzel a hivatalos nyomtatvánnyal lehet, mással nem. A fővárosi közgyűlés tagjait nem kell jelölnünk, mert ők pártlistáról kerülnek be a testületbe. Mindenki csak egy-egy jelöltet támogathat mindegyik pozícióban.
A szavazóhelyiségek az októberi első vasárnap reggel hattól este hét óráig lesznek kinyitva. Aki nem a lakóhelyén kíván szavazni, az a tartózkodási helyén is megteheti, ha az ehhez szükséges igazolást időben beszerzi. A kisebbségi önkormányzati választások az eddigiektől eltérően alakulnak. Mivel ennek helyéről, módjáról és idejéről májusban már beszámoltunk, így ezt most nem ismételjük meg.