ZETApress

hírportál

Október elsején választhatunk

Tegnapi cikkünk megjelenése után alig pár órával jelentette be az államfői sajtóiroda, hogy köztársasági elnökünk a várt időpontra, október elsejére írta ki az önkormányzati választásokat. Mint Sólyom László egy korábbi tévéinterjúban elmondta, szerencsésebb lenne a tavaszi parlamenti választásokkal egy időben, vagy a négyéves parlamenti ciklus félidejében választani a polgármestereket és az önkormányzati képviselőket. A koalíciós törvénytervezet ez utóbbit javasolta, s ez bukott meg kétharmados támogatottság híján az ellenzék ellenállásán.

Ha az alkotmánymódosításban nem is, a gazdasági törvények elfogadásával meg lett a koalíció sikerélménye. Igaz ebben könnyebb dolguk volt, mivel ezek feles törvények voltak. Hiába tüntettek a szakszervezetek szombaton az Országház előtt, szavaik nem találtak meghallgatásra. A törvénytervezeteket a többség megszavazta. Most már csak az államfői szignó hiányzik ahhoz, hogy a Magyar közlönybeli kihirdetésükkel hatályossá váljanak. A Levegő Munkacsoport most ezt szeretné megakadályozni, s arra kéri az államfőt, hogy régebbi munkahelyére, az Alkotmánybírósághoz küldje el azokat.

Minden szinten szinte minden emelkedik

A gazdasági megszorítások az egész társadalmat érintik. Négy százalékos különadó megfizetésére kötelezi egy bizonyos jövedelemhatár felett úgy a magánszemélyeket, mint a társas vállalkozásokat. A hitelintézetek részére öt százalékos járadékfizetést ír elő. Rendelkezik a házipénztárral összefüggő adókötelezettségről is, mely öt százalék. Igaz ezt könnyű kijátszani, ha a kasszában lévő pénzt előlegként kiírják a dolgozóiknak. Megemelték az ÁFA középső sávjának mértékét is négy százalékkal tizenhatról húsz százalékra. Az egészségbiztosítási járulék négyről hat százalékra, a munkavállalói járulék egyről másfél százalékra emelkedik szeptembertől, s emelik a dohány és a szesz jövedéki adóját is.

A természetbeni juttatások adója már szeptemberben emelkedik tíz százalékkal 44-ről 54 százalékra, míg az EVA csak októbertől ? tehát a negyedik negyedévtől ? emelkedik 15-ről 25 százalékra. Az 1950 forintos egészségügyi hozzájárulást a várakozással ellentétben mégsem szüntetik meg november elsején, s a tb-járulékot sem csökkentik január elsején 29-ről a várt 26 százalékra. Súlyadó helyett teljesítmény alapú gépjárműadó lesz jövőre, s az átírási illeték is emelkedni fog. A sok elkeserítő emelkedés mellett 18 százalékos szja-kulcs felső határának 1,55-ről 1,7 millió forintra történő emelése üdítőleg hat. Legalább valaminek mi is örülhetünk ebben a nagy megszorításban!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Nem kekeckedett az államfő

Szóljon hozzá!