Új ombudsmant választanak
Hétfő lévén délután megint összeül az Országgyűlés. Napirend előtt kerül sor a kormányfő beszédére, melyet szokás szerint megint fél ház előtt tud elmondani. Mivel szombaton az MSZP válaszmányi ülésén párttársai már hallhatták, mások meg a honlapon elolvashatták elnökük gondolatait, így kevés újat hallhatunk az ódon falak között.
Délután kerül sor az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megválasztására. Az államfő korábbi jelöltje, Majtényi László egykori adatvédelmi biztos nem kapta meg nyáron a szükséges kétharmadot. A mai jelöltet, Szabó Mátét az ellenzék támogatja, míg a szocialisták nem tiltakoznak ellene. A szabaddemokraták a másfél hete lemondott Kis Zoltán megüresedett országos listás képviselői helyére Velkey Gábort javasolták az elmúlt hétvégén. Mandátumának igazolására előreláthatólag jövő hétfőn kerülhet sor.