ZETApress

hírportál

Házelnökből államfő

Az országgyűlés ma délután 263 szavazattal Schmitt Pált, a Fidesz?KDNP közös jelöltjét választotta meg augusztus 6-tól köztársasági elnöknek. Ellenfele, Balogh András (MSZP) 59 szavazatot kapott. Pont annyit kaptak mindketten, mint az őket delegáló frakciók létszáma.

A 16 fős LMP Sólyom László jelenlegi köztársasági elnököt javasolta, de mivel a jelöltállításhoz ötven aláírás kell, így őrá ma nem lehetett szavazni. A 47 fős Jobbik épp ezért nem is javasolta Morvay Krisztina Európai parlamenti képviselőt.

A két kispártból 44-en vették fel a szavazólapot, de kitöltetlenül dobták az urnákba. A ma délutáni voksoláson tehát 366-an éltek szavazati jogukkal, melyből 322 érvényes és 44 érvénytelen szavazat született. Tegnap az Országgyűlés is kiegészült, mert az Európai Parlamentbe Schmitt Pál helyére távozó Pelczné Gál Ildikó helyett a független edelényi Molnár Oszkár Fideszes ellenfele, Dahner Péter került be a BAZ megyei listáról.

Az eskütételre számos olimpikon érkezett a Tisztelt Házba. Itt voltak az új államfő párbajtőröző csapattársai, sőt a MOB számos tisztségviselője is. A házelnök-köztársasági elnök lemond majd MOB-elnöki tisztségéről, s utódaként Kovács Istvánt emlegetik. Kokó is ott ült a díszpáholyban. Eljött a nagy öregek közül Grosics Gyula is, aki felajánlotta régi barátjának, hogy fekete párducként védi ezután az államfő kapuját.

Az elnökválasztást követően a pártok is megszólaltak a sajtó előtt. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője két ellentétes kvalitású jelöltről beszélt, s természetesen a sajátját tartotta alkalmasabbnak. Vona Gábor, a Jobbik elnöke ezzel szemben a befutót méltatta, s szerinte a vesztesre nem is érdemes szót vesztegetni. Lázár János, Fidesz frakcióvezető jelöltjük méltatásán túl azt is elmondta, hogy a nyári szünet előtt utolsó ülésnapon, július 19-én szavaznak az új házelnökről és az új alkotmánybírákról.

A vadászterembeli fogadáson mindössze pezsgő és üdítő volt az asztalokon, az etetés most elmaradt. Persze délután fél 4-kor már késő van az ebédre, de még korán a vacsorára. Lezsák Sándor alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök pohárköszöntői után a megválasztott államfő is szót kapott. Beszélt családjáról ? a vele lévő first lady-ről és leányairól ? és sporttársairól. Mindnyájuknak sokat köszönhet azért, hogy idáig eljutott. Egyelőre még házelnökként kell helyt állnia, s a Parlament holnap reggel 8-kor folytatja munkáját.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kiürült a Ház | ZETApress
  2. Áder lehet a befutó | ZETApress

Szóljon hozzá!