ZETApress

hírportál

Ellenzéki bűnbakkeresés

A Fidesz-KDNP 2/3-os győzelmét követően az ellenzék látványosan Márki-Zay Péter ellen fordult, pedig magukat kellett volna hibáztatni! Rossz kapitányra bíztuk a hajót – mondta Gyurcsány Ferenc, elismerve ezzel azt, amit eddig tagadott: mindig is ő volt vezér, s a kapitány is az ő kottájából játszott.

Tavaly a demokrácia jegyében előválasztást tartottak, de az eredmény senkit sem érdekelt. Csak arra volt jó, hogy minél több helyen megforduljanak, minél többet szerepeljenek. Hiába nyerte meg az I. fordulót az öt jelöltből Dobrev Klára és Márki-Zay a 3. helyet Karácsony Gergely mögött, a II. fordulóban mégis kettejükre lehetett szavazni, mert a főpolgármester visszalépett a hódmezővásárhelyi polgármester javára. Mi ez, ha nem a választói akarat megcsúfolása?

Dobrev és Karácsony már akkor elmondta, hogy a listáról sem ülnek be az Országgyűlésbe, mert jobb nekik az Európai parlamenti és a fővárosi mandátum, Márky-Zaynak viszont fel kellett volna már akkor állnia a polgármesteri székből. Ezzel sugallhatta volna híveinek, hogy bízik a győzelemben és csak a kampányra koncentrál. Másik hibája az volt, hogy otthon is elindult a képviselő-választáson, pedig a listavezetők sosem tesznek ilyet. Kérdés, hogy önként vagy parancsra tette-e? A súlyos helyi vereség ellenére most sem mond le, sőt ragaszkodik városházi székéhez és készül a 2024-es önkormányzati választásra. Kérdés csak az, hogy ezek után jelöli-e majd valaki és segíti-e a kampányát? Jobban járna, ha beülne a Parlamentbe és elköltözne Vásárhelyről, mert a vidékieket kormányfő-jelöltként mindig is ostobáknak nevezte a kampányában!

A választás közeledtével látszott, hogy az Egyesült Ellenzék sem bízik a győzelemben, hiszen könnyebb nekik ellenzékben kritizálni, mint kormányon felelős döntéseket hozni! Ők csak arra játszottak, hogy a Fidesz-KDNP ne szerezze meg a 2/3-ot, hogy az elkövetkező 4 évben semmilyen minősített többséghez kötött döntést se tudjon meghozni. Mivel ez sem jött nekik össze, most a kapitányra mutogatnak, pedig ők küldték a háborgó tengerre. Ha komolyan akarták volna, rég lecserélik a kapitányt, mégse tették. Azt akarták, hogy beleszaladjon a pofonba, ők meg emelt fővel jöjjenek ki a küzdelemből. Jó lenne végre magukba nézniük!

Szóljon hozzá!