ZETApress

hírportál

EP a víruskutatásért

Az Európai Parlament üdvözli a COVID-19 kutatások támogatását. A válságra adott válasznak együtt kell járnia az uniós kutatási programok mellett vállalt hosszú távú elkötelezettséggel – fogalmazott a kutatások témájáért felelős EP-képviselő.

Az Európai Bizottság jelentős összeget javasol a járvánnyal kapcsolatos kutatások támogatására. Az európai kutatóprogramokért felelős képviselő üdvözli a vészhelyzetben hozott intézkedést. Még többet kell szánni kutatásra, és fel kell készülni a következő válságra!

Üdvözöljük a Mariya Gabriel [innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és a fiatalokért felelős] biztos által bejelentett intézkedéseket és a csaknem 140 millió eurós csomagot a COVID-19 elleni fellépésre. A Bizottság nagyon gyorsan kiírt egy rendkívüli Horizon 2020 pályázatot, bevonva az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló, a köz- és a magánszféra szereplőinek együttműködésével működő kezdeményezést (IMI) – mondta Christian Ehler (EPP, Németország).

El kell kezdenünk előre gondolkodni, hogy felkészültebben várhassuk a jövőt. A kutatás-fejlesztés szerepe egyértelműen fontos a globális kihívások kezelésében. Ezért is támogatandó, hogy a Parlament 120 milliárd eurót kér a Horizon Europe program számára a következő hosszú távú költségvetésben – tette hozzá a képviselő.

Az európai együttműködés próbája

A COVID-19 jelentette egészségügyi válság fókuszálja a figyelmet. Most az a legfontosabb, hogy megállítsuk a vírus terjedését. Kutatók azon dolgoznak, hogy sürgősen megtalálják a kezelés módját és kifejlesszék a védőoltást. A vírus kifejezetten gyors terjedésének mindenkit rá kell ébresztenie, hogy mennyire összezsugorodott összekapcsolt világunk, és hogy az egyetlen mód a válság megoldására az államok közötti, koordinált fellépés – mondta Ehler.

A válság annak a próbája, hogy egyrészt mennyire vagyunk képesek az együttműködésre vészhelyzet idején, másrészt pedig, hogy mennyire tartjuk magunkat a hosszú távú céljainkhoz. Ha véget ér a válság, rögtön el kell kezdenünk a felkészülést a következőre. Ez azt jelenti, hogy még többet kell kutatásra szánnunk, és biztosítanunk kell, hogy a Horizon Europe és a hasonló programok ne essenek áldozatául a tagállamok közötti rövidlátó vitáknak – mondta a képviselő.

COVID-19: Az Unió és az iparág az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezésen keresztül további kutatásokat finanszíroz. Az Európai Bizottság és a gyógyszeripar között, köz- és magánszféra közötti partnerségként létrejött, innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezés (IMI) ma gyorsított pályázatot írt ki olyan kutatási projektekre, amelyek a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos kezelések és diagnosztika fejlesztését célozzák. A projektekre rendelkezésre álló összegből 45 millió euró az Unió kutatási és innovációs programjából, a Horizon 2020-ból származik.

A pályázat a COVID-19 járvány közegészségügyi vetületére adandó közös uniós válasz része, amely kiegészíti a korábban a jelenleg futó Horizon 2020 programból már e célra elkülönített sürgősségi kutatási finanszírozást. Az IMI pályázattal kapcsolatban további információ itt érhető el, a COVID-19-cel kapcsolatos uniós kutatási lépésekről pedig angolil itt olvashat, forrás: Európai Bizottság.

Szóljon hozzá!