ZETApress

hírportál

Meghallgatás az Archívumban

Az állambiztonsági dokumentumok sorsa közügy. Holnap délután 4 órakor az OSA Archívum nyilvános meghallgatást szervez. A nyilvános meghallgatásra meghívja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltára főigazgatói posztjára pályázó mindhárom jelöltet, lehetőséget teremtve arra, hogy ? amennyiben szándékukban áll ? kifejthessék véleményüket.

A meghallgatásra az illetékes parlamenti bizottságok minden tagja mellett az OSA Archívum meghívót küld a történész és levéltáros szakma képviselőinek, levéltárak vezetőinek, a Kenedi-bizottság tagjainak, és természetesen a sajtó képviselőinek. Remélik, hogy az ügy fontosságára való tekintettel meghívásunkat minél többen elfogadnák ? írta Rév István igazgató.

A 2003. évi III. törvény értelmében az 1944. december 21. és 1990. február 14. közötti állambiztonsági iratok őrzőhelye az ÁBSZTL. Ez a korszak a legújabb kori magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. A Levéltárban őrzött iratok a felnőtt magyar lakosság nagyobb részét érintő dokumentumok. A törvény értelmében a Levéltár fő igazgatóját az Országgyűlés elnöke hétévre nevezi ki. A jelöltek kiválasztása ? a törvény szövege szerint ? nyilvános pályázat útján történik.

Az Országgyűlés elnöke a nagyközönség számára ismeretlen összetételű szakmai bizottság véleménye alapján úgy döntött, hogy a főigazgatói posztra pályázatot benyújtott három személy közül csak egyet, Gyarmati Györgyöt, a Levéltár jelenlegi főigazgatóját hallgatja meg a Parlament két illetékes bizottsága, a Kulturális és a Nemzetbiztonsági Bizottság. Információink szerint a másik két pályázó pályázatát a bizottságok tagjai nem kapták meg. A parlamenti bizottságok meghallgatására ? a tervek szerint ? ma kerül sor.

A Parlament ügyrendje értelmében a Parlament bizottságai meghallgathatnák mindegyik pályázót, ám a Parlament elnöke jogkörénél fogva úgy döntött, hogy a bizottságok csak egyetlen pályázót hallgassanak meg. A parlamenti bizottságok előtt történő meghallgatás elvben nyilvános, az engedéllyel rendelkezők részt vehetnek a bizottságok nyilvános ülésén. Minthogy az állambiztonsági iratok sorsa közügy, az átlátható, nyilvános folyamatok iránt elkötelezett OSA Archívum úgy döntött, hogy lehetőséget teremt más pályázók anyagának nyilvános megismerésére.

Szóljon hozzá!