Jogszerű eljárás a jégpálya építésénél
A Miniszterelnöki Hivatal a rendkívüli körülmények között is a jogszabályoknak megfelelően járt el a több mint 56 ezer látogató kikapcsolódását biztosító ideiglenes műjégpályát megszervező cég kiválasztásánál. A MEH ? mint azt Szilvásy György január 25-ei keltezésű levelében is jelezte ? lehetővé tette Almássy Kornélnak, hogy betekintsen a jégpályával kapcsolatos közbeszerzési dokumentumokba. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője mindeddig nem élt ezzel a lehetőségével, adta hírül a kormányszóvivő.
A MEH 2002-ben hagyományt teremtett azzal, hogy ingyenes műjégpályával biztosít kikapcsolódási lehetőséget a téli szünetüket élvező gyermekek és családjuk számára, amelyhez olyan környezetet keresett, amely ? amellett, hogy könnyen megközelíthető és megfelel a jégpálya felállításához szükséges technikai feltételeknek ? méltó a karácsony hangulatához. Éppen ezért 2002-től 2005-ig minden évben a Parlament előtt, a Kossuth téren állították fel a műjégpályát.
A MEH tavaly is meg kívánta tartani a rendezvényt, amelyre egyszerűsített közbeszerzési eljárást írt ki. Az ajánlati felhívás november 20-án jelent meg a közbeszerzési értesítőben, a BRFK azonban november 22-ei levelében nem javasolta a jégpálya Kossuth téri felállítását.
Folytatódott a hagyomány
A MEH úgy döntött, hogy nem szakítja meg a hagyományt, hanem új helyszínen, az MTA előtti parkolóban építi fel a korcsolyapályát. A kényszerű helyszínváltoztatás miatt a MEH a Parlament előtti jégpályával kapcsolatos ajánlati felhívását ? a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően ? visszavonta. Az úgynevezett nem az ajánlatkérő mulasztásából eredő rendkívüli sürgősség miatt december 4-én hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított Jégpálya a Lánchídnál címmel. A hirdetmény visszavonásáig két cég jelentkezett az ajánlattételi felhívásra. Ez a két cég is meghívást kapott az új közbeszerzési eljáráson való részvételre, csakúgy, mint a korábbi közbeszerzési felhívására jelentkezett cégek és a korábbi győztes vállalkozók.
Az ajánlati dokumentációt négy cég vásárolta meg, a december 11-ei határidőre az EVEN-TECH Kft adta be ajánlatát. A cég nettó 54 millió 850 ezer forintért vállalta a jégpálya kialakítását és üzemeltetését, amely nagyságrendileg megfelel a korábbi évek közbeszerzési eljárásain győztes cégek vállalkozói díjának.
A december 23-a és január 2-a között megrendezett jégpálya sikere igazolja a MEH döntésének helysségét a jégpálya megrendezéséről. Az eseményt szervező cég tájékoztatása szerint ? ruhatári belépők alapján ? átlagosan napi öt-hatezer ember használta ki az ingyenes korcsolyapályát. A 11 nap alatt összesen 56 ezer-négyszázan látogattak el az alkalmi műjégpályára, fejeződik be a szóvivői közlemény.