ZETApress

hírportál

Szennyvízrendszer Fehérvárnak

Nyolc és félmilliárd forint Székesfehérvár és a környező települések szennyvízrendszerének fejlesztésére. Mintegy 8,5 milliárd forintértékben valósulhat meg Székesfehérvár és a környező települések szennyvízrendszerének fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési terv keretében.

A projektindító sajtótájékoztatón Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta: a beruházás nemcsak Székesfehérvár, hanem a környező települések ? Pátka, Pákozd és Seregélyes ? fejlődését is szolgálja. A székesfehérvári szennyvízrendszer fejlesztését szolgáló nagyprojekt egyike annak az összesen több mint 994 milliárd forinttámogatási értékű és 1289 milliárd forintot meghaladó teljes beruházási értékű 16 nagyprojektnek, amely már megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását. Az elfogadott nagyprojektek számát illetően Magyarország az elsők között szerepel az uniós tagországok között.

A Székesfehérvár és a környező települések szennyvízrendszerének fejlesztésére megítélt uniós támogatás 5,5 milliárd forint, a beruházás összköltsége pedig megközelíti a 8,5 milliárd forintot. A beruházás keretében közel 150 kilométernyi új csatornahálózat és több tucat szennyvízátemelő telep épül meg, valamint beüzemelnek 41 kilométernyi nyomóvezetéket is.

Székesfehérvár egyes részein és a környező településeken csaknem hétezer ház szennyvízcsatornáját kötik be a központi hálózatba. A beruházás több mint 16 ezer ember mindennapjait könnyíti majd meg. A fejlesztésnek köszönhetően megszűnik a felszín alatti vizeket terhelő környezetszennyezés is, amely a közelben fekvő Velencei-tó miatt is különösen fontos.

Fejér megyében eddig 1329 alkalommal pályáztak sikeresen az első Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiírásaira. A megye összesen csaknem 206 milliárd forint uniós támogatásban részesült ? tudatta a Kormányszóvivői Iroda.

Szóljon hozzá!