ZETApress

hírportál

Alapkőletétel Egerszegen

Lerakták a Zalaegerszegi Infocentrum alapkövét. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával, több mint 620 millió forintból épül meg a Nyugat-dunántúli régióban a Zalaegerszegi Infocentum.

A beruházás alapkőletételén Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta, hogy a kormány az elmúlt 20 év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztése előtt nyitotta meg az utat az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaival.

Nem csak az összesen 55,4 milliárd forintnyi uniós támogatásban részesülő 13 vidéki egyetem és főiskola a nyertese a sikeres pályázatoknak, hanem a felsőoktatási intézmények vonzáskörzetébe tartozó térségek is. A magas színvonalú felsőoktatási képzés révén pedig több fiatal szerezhet versenyképes tudást, hozzájárulva az egész ország fejlődéséhez, sikereihez.

A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kara Zalaegerszegi Intézetének legújabb szárnya 597 millió forint uniós támogatással, összesen 622 millió forintból valósul meg. Zala megye legnagyobb hallgatói létszámú intézménye a beruházás révén mintegy 1513 négyzetméter alapterületű, háromemeletes, akadálymentesített, geotermikus energiát hasznosító, a kor követelményeinek megfelelő létesítménnyel gazdagodik.

A háromemeletes campus többek között otthont ad majd egy tanszéki könyvtárnak, egy gyakorlati oktatást szolgáló infokommunikációs labornak, több kutatószobának és tanteremnek, illetve helyszínéül szolgálhat nagyobb konferenciáknak és rendezvényeknek is.

A korszerű oktatási körülmények hozzájárulnak majd az intézmény vonzerejének növekedéséhez, illetve ahhoz, hogy a versenyképes tudást szerzett, friss diplomával rendelkező fiatalok könnyebben helyezkedjenek el a munkaerőpiacon.

Zala megyében eddig 1265 alkalommal pályáztak sikeresen az első Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiírásaira. A megye összesen csaknem 110 milliárd forint uniós támogatásban részesült ? tudatta a Kormányszóvivői Iroda.

Szóljon hozzá!