Széndobálók sörfőzőknél
Fenntarthatósági témákra érzékeny egyetemistáktól, főiskolásoktól vár ötleteket ökológiai lábnyomának további csökkentésére a HEINEKEN Hungária. Az ebből a megfontolásból diákversenyt indító vállalat amúgy is élenjárónak számít ezen a téren, hiszen tíz év alatt 42 százalékot faragott le a gyártás során képződő széndioxid mennyiségéből.
Széndobálókat keres a HEINEKEN Hungária. Tavaly 5%-kal kevesebb széndioxid keletkezett a HEINEKEN Hungária gyártósorain, mint egy évvel korábban ? a magyar leánycég ezzel is kiveszi a részét a vállalatcsoport Csapoljunk jobb világot! elnevezésű fenntarthatósági tervének megvalósításából, amelynek célja, hogy a HEINEKEN 2020-ra a világ legkörnyezetbarátabb sörgyártója legyen. Ennek jegyében a cég az idén egészen újszerű platformot indít a környezet megóvása érdekében. Ennek magyar vonatkozása, az egyetemistákat, főiskolásokat megszólító Dobd a C-t! diákverseny célja olyan ötletek felfedezése és felkarolása, amelyekkel tovább csökkenthető a HEINEKEN Hungária széndioxid-kibocsátása.
? Folyamatosan új lehetőségeket keresünk, amelyekkel egyre kisebb lesz az ökológiai lábnyomunk, miközben vállalaton belül elsődlegesen a termelékenység javításával törekszünk a környezet megkímélésére ? mondta Pálfalvi Márta, a HEINEKEN Hungária emberi erőforrás és vállalati kapcsolatok területének igazgatója. A disztribúciós folyamatok 2017-es optimalizálásával például 27%-kal kevesebb kilométert futottak a szállítójárművek, ami hektoliterenként 12%-os megtakarítást hozott 2011-hez képest a kiszállításhoz köthető széndioxid-kibocsátásban. Ugyanezen a fronton az értékesítésben 2%-os, a gyártásban pedig 5%-os csökkentést értek el éves szinten, utóbbi esetében 42%-kal tartanak alacsonyabb szinten, mint 2008-ban. Erre az időszakra vetítve a vízfelhasználás is jelentősen, 15%-kal mérséklődött, miközben szignifikáns előrelépés történt a szemétkezelésben: 2017-ben már a keletkezett hulladék 98%-át hasznosították újra.
? A versenyzőktől felszabadult kreativitást, vadonatúj látásmódot, világmegváltó ötleteket várunk, amelyekből a legjobbat meg is valósítjuk. A díjak mellett talán ez a legvonzóbb a megmérettetésben ? fogalmazott Pálfalvi Márta. A versenyre minimum két, maximum négy fős hallgatói csapatokat várnak, amelyek tagjai legkorábban a 2017/18-as tanévben fejezik be felsőfokú tanulmányaikat. Az angoltudás perdöntő, hiszen ezen a nyelven kell elkészíteni az elődöntőben beadandó anyagokat. Ezekből a szakértő zsűri választja ki a továbbjutókat, amelyeket egy erre a célra szervezett workshopon ? a HEINEKEN Hungária szakembereinek segítségével ? még behatóbb ismeretekkel vérteznek fel. Azért, hogy az angolul zajló, sajtó-nyilvános döntőben minél meggyőzőbben prezentálják ötletüket a zsűri előtt. A győztes csapat tagjainak amszterdami látogatást szervez a HEINEKEN Hungária, továbbá gyakornoki pozíciót ajánl fel nekik. A dobogós helyezéseket elérők fesztiválbérleteket és -jegyeket kapnak majd. Jelentkezni weboldalukon lehet ? tudatták sajtósaik.
A HEINEKEN Hungária
A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. százhúsz éves sörfőzési tapasztalata, valamint nemzetközileg elismert márkái révén a magyar piac meghatározó szereplője, a nemzetközi HEINEKEN csoport magyar leányvállalataként tevékenykedik Magyarországon. Legújabb beruházásaikról idekattintva olvashatunk. A HEINEKEN Hungária portfóliójába tartozik többek között hazánk legkedveltebb söre, a Soproni és a Heineken, amely a világ legnemzetközibb söre, ugyanis közel 200 országban árusítják, továbbá olyan közkedvelt termékek, mint a Gösser és a Strongbow. A vállalat Csapoljunk jobb világot! elnevezésű fenntarthatósági programja hat alapvető fejlesztési területre koncentrál: vízgazdálkodás, szén-dioxid-kibocsátás csökkentés, fenntartható beszerzés, felelősségteljes alkohol fogyasztás, munkahelyi egészség és biztonság, közösségek támogatása, melyek éves eredményeit fenntarthatósági jelentésében évente közzéteszi.