ZETApress

hírportál

Emelt bérek januártól

Fónagy JánosÉrkezik a megemelt fizetés az állami vállalatok dolgozóihoz. Januártól átlagosan 10-12 százalékos béremelést kapnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok dolgozói a tavaly tavasszal megkötött hároméves bérmegállapodás alapján ? mondta Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára pénteki budai sajtótájékoztatóján.

Az emelés több mint 107 ezer munkavállalót érint ebben az évben. A bérmegállapodás értelmében három év alatt, 2017-2018-2019-ben összesen átlagosan 30 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre a nagyobbrészt közszolgáltatásokat ellátó állami vállalatoknál. Az érintett 251 vállalatból tavaly 79 kapott támogatást a béremelés végrehajtásához, idén pedig 71, ami mutatja, hogy az állami vállalatok gazdasági helyzete is javult. A kormány erre a célra mintegy 110 milliárd forintos keretet hagyott jóvá, ebből 2017-re 40, erre az évre pedig 46 milliárdot. Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar gazdaság jól teljesít, ez lehetővé tette a béremeléshez szükséges források biztosítását.

Fónagy János példaként említette: a Magyar Postánál egy kézbesítő átlagos fizetése 2010-ben 129 ezer forint volt, idén januártól 226 ezer forint. A Volán-társaságoknál a buszsofőrök 2010-ben átlagosan havi 176 ezer forintot kerestek, ebben az évben 310 ezer forintot. A MÁV-csoportnál az átlagbér 2010-ben 223 ezer forint volt, idén megközelíti a 340 ezer forintot. A kormány célja a bérfeszültségek mérséklése, a bérfelzárkóztatás, illetve az állami vállalatok versenyképességének javítása volt. A tavalyi béremelések hatására érezhetően lassult a fluktuáció. A megemelt béreket az állami vállalatoknál dolgozók először február-március-áprilisban kapják meg, az emelés minden esetben január elsejétől hatályos.

Az éves emelés mértéke társaságonként eltérő ? jelezte az államtitkár, hozzátéve azt is, hogy az egyes vállalatokra jutó támogatás belső felosztása a társaságok hatáskörébe került, a munkavállalók és a munkaadók megállapodásától függ. A hároméves bérmegállapodásban a kormány vállalta a támogatás biztosítását, a munkaadók a megfelelő differenciálást, a munkavállalók pedig azt, hogy a három év alatt újabb bérigénnyel nem lépnek fel.

Szóljon hozzá!