ZETApress

hírportál

Új hulladékkezelő Győrött

Győr-SashegyElkészült a Győr-sashegyi Hulladékkezelő Központ. Az Európai Bizottság november közepén hagyta jóvá a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működési területén települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer kialakítása nagyprojektet.

A beruházás első ütemét, a Győr-sashegyi hulladéklerakót és komplex hulladékkezelő központot ma adták át Győrött. A 9,5 milliárd forint összértékű, 6,5 milliárd forintos hazai és uniós támogatással megvalósuló nagyprojekt keretében létrejött létesítmény ünnepélyes átadásán Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter is részt vett.

A projekt megvalósulásával erősödik a környezettudatosság a régióban, a hulladék immáron nem a felesleg, hanem egy hasznosítható jövő szimbóluma lesz. A környezetvédelem ügye a világgazdasági válság idején sem veszít jelentőségéből, az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként több mint 700 milliárd forint fordítható 2007 és 2013 között arra, hogy Magyarországon látványosan javítson a hulladékgazdálkodási, szennyvízkezelési és az ivóvíz-minőségi állapotokon. A győri projekt szolgáljon jó például a hasonló fejlesztésekben gondolkodó projektgazdák előtt. Előre gondolkodással, pontos tervezéssel, gondos előkészítéssel és kemény háttérmunkával lehet előre lendíteni az ilyen nagyságrendű beruházások megvalósulását. Közös felelősségünk, hogy a támogatásul kapott uniós források így hasznosuljanak ? mondta el a miniszter.

A megvalósuló nagyprojekt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megye 112 településén összesen 260 ezer lakos életminőségét fogja javítani. A kezelésre kerülő, átlagos települési szilárd hulladékmennyiség 130 ezer tonna éveként. A tervek szerint a településeken 2010. március 1-jén teljes körűen elindul az új hulladékgyűjtési rendszer, melynek köszönhetően környezetkímélő módon kerül gyűjtésre és feldolgozásra a begyűjtött hulladék. A most elkészült hulladékkezelő központon kívül a projekt keretében 339 szelektív hulladékgyűjtő sziget, 42 hulladékudvar és 2 hulladékátrakó állomás épül.

A szolgáltatási területen a lakosság számára is jelentős változásokat hoz az új rendszer. A szelektíven gyűjtött csomagolási anyagokat (műanyag, papír, fém, üveg) modern válogatóműben szelektálják tovább, bálázzák, ahonnan a válogatócsarnokhoz kapcsolt raktárba kerülnek, majd átmeneti tárolást követően újrahasznosító üzemekbe juttatják. Az alkalmazott technológia sokkal modernebb és kevesebb lerakott hulladékkal terheli a környezetet, mivel a vegyesen gyűjtött települési szilárdhulladék lerakással történő ártalmatlanítását csak az előkezelést követően végzik az ún. mechanikai biológiai stabilizálási eljárás segítségével, aminek köszönhetően a lerakó-térbe kerülő hulladék térfogata az eredetinek körülbelül mindössze az egyharmadára csökken.

A rendszer fontos elemei a hulladékudvarok, ahova a lakosság díjmentesen szállíthatja a háztartásban keletkező olyan hulladékfajtákat, lomokat, amelyek mennyiségük, veszélyességük vagy méretük miatt a kukaedényekbe vagy a szelektív hulladékgyűjtő szigeteken nem helyezhetők el.

A 112 települést felölelő szolgáltatási terület 3 gyűjtőkörzetből áll, hogy a hulladékszállítás is környezetkímélő módon valósuljon meg. Ezért Vaszaron és Sikátoron gyűjtőkörzeti átrakóállomások létesülnek, így tömörített formában jut el a projektet lefedő teljes földrajzi területről a Győr-sashegyi Hulladékkezelő Központba ? tudatta a Kormányszóvivői Iroda.

Szóljon hozzá!