ZETApress

hírportál

Modernizált szakképzés

Petrik TISZKA ?tiszkesedés? 2005-ben indult útjára, az új magyar ige az azonos szakképzési csoporthoz tartozó iskolák szorosabb, hatékonyabb együttműködését, azaz Térségi Integrált Szakképző Központokba való tömörülését jelenti ? tudtuk meg sajtósaiktól.

A TISZK-ek célja, hogy a szakképzési rendszer átalakításával és a szakképzési szervezetváltással és szervezetfejlesztéssel megállítsa a folyamatot, amely során évek óta csökken a szakképzésben tanuló diákok száma.

A különböző TISZK-ek iskoláiban hasonló területek fejlesztésével kívánják elérni, hogy a diákok számára vonzóvá tegyék az egyes szakmákat, hiszen jelenlegi oktatásuk színvonala a sikeres gazdaság záloga lesz. Egyik kiemelt terület, a tananyagfejlesztés. ? Mi kifejlesztünk egy digitális tananyagot, amely animációk segítségével mutatja be, például azt, hogy egy épület hogyan áll össze; a cél az, hogy lássák a diákok, mennyire színes ez a munka ? hangzott el az Építőipari TISZK szervezte, támogatott projekt keretében létrejött V. Országos Építész Konferencián.

Az új interaktív, színes tananyag, amely a gyakorlati életben használható kommunikációt helyezi előtérbe, minden szakma megismertetésében, elsajátításában jelentős szerepet tölthet be. A modernizáció a mai kor fiataljai számára természetes ? mint a Petrik TISZK iskoláiban is, ahol a jövő szakmáit oktatják; a környezetvédelmet, informatikát, vegyészetet ? és nélkülözhetetlen is.

A Petrik TISZK Válasz a kihívásokra ? a szakképzés jelene és jövője címet viselő szakmai konferencián egy interaktív fizika feladatban a résztvevő pedagógusok kapták a vízimentők szerepét és egy fuldoklót kellett a lehető leggyorsabban kimenteni a tóból. A feladat grafikájában inkább egy számítógépes játékhoz volt hasonlítható, amelyet a benne szereplő-beszélő figurák életszagúvá.

Hudacsek Lászlóné, a projekt vezetője elmondta, támogatott programunk lehetőséget ad arra, hogy továbbképzések, szakmai konferenciák keretében készíthessék fel a pedagógusokat az új Országos Képzési Jegyzékben megfogalmazott moduláris elvű szakképzési feladatok ellátására, és az oktató, nevelő feladatokon túl, az értékformáló munkára.

A szakképző oktatás sikeressége a tanulók motiváltságán, egyéni tehetségén, képzésük hatékonyságán és a gazdaság igényeinek pontos ismeretén alapszik. Átalakítása lassú folyamat, amelynek célja a hosszú távú fenntarthatóság. A jövő generációja számára is élhető világot biztosító szakmák fejlesztéséhez modern módszerekre, eszközökre, új ötletekre van szükség, melyekhez az Európai Unió a TÁMOP-2.2.3 program keretében segítő kezet nyújt.

Szóljon hozzá!