ZETApress

hírportál

Construma a Hungexpon

Tállai András, NGMDélelőtt megnyílt a 36. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás. A Hungexpo vásárközpontban hat pavilonban több mint 40 ezer négyzetméteren 17 ország csaknem 700 kiállítója várja az érdeklődőket vasárnapig.

Tállai András, az NGM parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a megnyitón elmondta, az építőipar erős lendületet vett, optimizmusra ad okot, hogy az új szerződések volumene januárban 212 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Ezen belül az épületek építésére megkötött szerződéseké 287 százalékkal, az egyéb építményekre vonatkozóké pedig 153 százalékkal emelkedett. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2016-ban két és félszeresére emelkedett éves összevetésben, ezzel az eredménnyel az unióban az első helyen áll az ország ? húzta alá. Hozzátette: ezzel párhuzamosan a lakásépítések száma is jelentősen emelkedett, csaknem 10 ezer új lakás épült az elmúlt évben. Az engedélyek magas számát tekintve pedig az új lakások számának jelentős növekedése várható idén. A lakásépítések jelentős megugrását várják: 2017-ben a 15-20 ezres, 2018-ban a 20-25 ezres tartományba emelkedhet a használatba vett új lakások száma.

A kedvező folyamatok mögött szavai szerint a tavaly indított beruházásösztönző lépések húzódnak meg. A tárca számításai szerint az idén emelkednek az ipari beruházások is, a vállalkozások beruházásait segíti az uniós pályázatok nyerteseinek folyósított előleg és a teljes összeg felhasználása ? emelte ki az államtitkár. Tállai András elmondta: idén az otthonteremtési lakástámogatások nagyobb igénybevételével számolnak, a bővülés mértéke 30 százalékot is elérhet. A költségvetési forrás biztosított, hiszen az idei költségvetés a tavalyi 148 milliárd forint kiadáshoz képest 211 milliárd forint keretösszeget irányoz elő az otthonteremtési támogatások finanszírozására.

A lakásépítések felfutása a tavalyinál nagyobb mértékben támogatja majd a nemzeti össztermék idei bővülését. A lakásépítési ágazat hozzájárulása GDP-hez 2017-ben, 0,8-1,1 százalékos, 2018-ban 1,0-1,3 százalékos lesz ? mondta. Kitért arra is, hogy az építőiparban egyre szűkösebb a rendelkezésre álló munkaerő, ennek ellensúlyozására a kormány felgyorsítja a felnőtt- és szakképzési programokat, és elősegíti az építőipari vállalkozások hatékonyságának növelését, korszerű ? a kiállításon is bemutatott ? eszközök használatát. A jövő a hatékonyság növelését is jelenti az építőipar számára, ezért van jelentősége a Construma kiállításnak az új technológiák az innováció bemutatásában.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója arról beszélt, hogy a lakáspiac élénkülése a kiállítók számában is megmutatkozik. A Construma idén is több témát ölel fel: az építőipar mellett a lakberendezés, a kerttervezés, kertépítés, a fűtés, a klíma, és a megújuló energia is helyet kap.

Hűtő- vagy mosógépcsere augusztustól

Szabó Zsolt, NFMÚjabb kiírás jelenik meg az Otthon melege programban, augusztus 7-től ismét lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére ? jelentette be Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a Construma Öko City kiállítás délelőtti megnyitóján. Az alprogram keretösszege 600 millió forint, amit a lakosság arányában osztanak el a régiók között. Az államtitkár szerint a keret bővíthető. A kiírásra régiónként eltérő időpontban lehet majd jelentkezni. A pályázati feltételek várhatóan napokon belül megjelennek a fejlesztési tárca honlapján ? közölte a D-pavilonban a Merkapt Kft. standján.

Szabó Zsolt felidézte: június 6-tól lehet jelentkezni a kazánok, kémények felújítására kiírt alprogramra, amelynek keretösszege 3,5 milliárd forint. Az eredeti tervekkel ellentétben különválasztották a konvektorok cseréjét, ennek pályázati feltételeit várhatóan május elején teszik közzé, a mintegy 1,5 milliárd forintos keretösszegre július közepétől lehet majd beadni a jelentkezéseket ? mondta el az államtitkár. Hangsúlyozta: a 2014-ben elindított program eddig több mint 120 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé mintegy 23 milliárd forint támogatással, eddig hét kiírást zártak le sikeresen. Már kétszer volt hűtőgépcsere-program, több mint 60 ezer család kapott támogatást, és egyszer volt lehetőség mosógépek cseréjére, abban az alprogramban 25 ezer családot támogattak. A mosó- vagy hűtőgépek cseréjére megjelenő új pályázaton a vételár felét, de a háztartási nagygép energiaosztályától függően maximum 25, 40 vagy 45 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni.

Az államtitkár az energiatakarékosság és a fenntarthatóság fontosságát hangsúlyozva emlékeztetett: 2018. december 31-e után csak olyan középület, illetve 2020. december 31-e után csak olyan családi ház és épület kaphat használatba vételi engedélyt, amely közel nullás energiaigényű. A kormány kiemelten támogatja a középületek energiahatékonyságának növelését, ezért 760 milliárd forint értékű energia-racionalizálási programot írtak, illetve írnak ki ? jelezte. Hozzátette, el kell érni, hogy valamennyi középületben, illetve a közlekedésben minél nagyobb mértékben megújuló energiát tudjanak használni. A lakossági pályázatok közül az államtitkár kiemelte a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) lehetőségeit is, amely visszatérítendő támogatást nyújt épületek felújításához.

Szóljon hozzá!