ZETApress

hírportál

Biotechnológiai kutatólaboratórium Szegeden

Megszületett a döntés az NKTH Teller Ede Program NAP-BIO pályázat nyerteseiről. Az elismert külföldi bírálók által értékelt kétfordulós pályázat első alprogramját a Kondorosi Éva által vezetett kutatócsoport nyerte meg. A döntés eredményeképpen hamarosan megindul a kutatómunka a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány szegedi telephelyén megalakuló magyar-francia biotechnológiai kutatólaboratóriumban.

Az augusztus 1-jén meghirdetett nemzetközi NAP-BIO pályázat két alprogramján három nyertes pályázó összesen 2 milliárd forintértékben nyert el támogatást. Az 1. alprogram célja ? a 2005. július 6-án aláírt magyar-francia együttműködési szándéknyilatkozat Magyarországra vonatkozó feladatainak értelmében ? nemzetközi színvonalú biotechnológiai kutatólaboratórium létrehozása és működtetése a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány szegedi telephelyén. A külföldi szaktekintélyekből álló négytagú bírálóbizottság javaslata alapján a Kondorosi Éva által vezetett projekt 1,4 milliárd forint támogatást nyert el a hároméves projekt megvalósítására.

Teller Ede Program NAP-BIO pályázat eredményhirdetése

A nyertes pályázat célja egy növényi és állati biotechnológiai, illetve bioenergiai laboratórium felállítása. A projekt újfajta technológiák alkalmazását célozza a növénygenomika, az egészügyi biotechnológia valamint a bioenergia termelés területén. A projekt során olyan különböző bioaktív növényi peptideket kívánnak kutatni, amelyek hatással vannak a növényi, állati és emberi szervezetre. Ezek az anyagok, mint a zöld kémia vegyületei használhatók a kórokozók ellen, de új humán terápiás szereket is jelentenek. A növényi eredetű anyagok kutatásával párhuzamosan új terápiás módszereket és stratégiákat is kutatnak a neurodegeneratív kórképek, az immun- és a rákbetegségek kezelésére. Ezen túl a kutatóközpont segít a biotechnológus kutatók és PhD hallgatók képzésében is.

Az együttműködés keretében megvalósuló kutatólaboratórium olyan, egészen a piaci hasznosításig terjedő K+F együttműködésre teremt lehetőséget a biotechnológia területén, mely már középtávon is új exportlehetőséget, és ezzel a nemzetgazdaság számára is érzékelhető bevétel növekedést jelenthet.

A 2. alprogram célja olyan konkrét nemzetközi biotechnológiai együttműködések támogatása, amelyek a Magyar Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között létrejött, a kutatás és technológia területén folyó együttműködés megerősítéséről szóló, szándéknyilatkozaton alapulnak. Az alprogram keretében az MTA Szegedi Biológiai Központ és a Vichem Kft. által benyújtott projektjavaslatok nyertek el támogatást egyenként 300 millió forint értékben.

Az NKTH, küldetésének megfelelően, a pályázatok kiírásával, és a pályázatok nemzetközi kritériumoknak megfelelő elbírálásával, elsősorban a magyar vállalkozások innovációs tevékenységét ösztönzi, de nagymértékben elősegíti a konkrét eredményekkel szolgáló nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködéseket is.

Szóljon hozzá!