ZETApress

hírportál

Ericsson Ház a Duna partján

Lerakták az Ericsson Magyarország új, 24 ezer négyzetméteres székházának alapkövét ma délben az újbudai Infóparkban, a várhatóan 2017 végére elkészülő beruházás a távközlési vállalat Svédországon kívüli legnagyobb kutatás-fejlesztési központja lesz.

Noah M. Steinberg, a beruházó Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az Ericsson Ház az Infóparkban kialakítandó Magyar Nobel-díjasok Parkja első ütemeként épül fel, és a XXI. század kihívásainak megfelelő, innovatív, környezettudatos, világszínvonalú épület lesz. A magyar nemzetgazdaság nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen, hogy az itt működő világcégek számára megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre, hogy a magyar munkaerő érvényesülni tudjon. Kérdésre hozzátette, hogy a beruházás volumene húszmilliárd forint körül lesz.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar Nobel-díjasok munkássága eddig nagyrészt más országokban érte el csúcspontját, ezért is fontos, hogy most egy világcég Magyarországon, jórészt magyar szakemberekkel működteti és fejleszti tovább tudományos kutatóközpontját. Mint mondta, a kormány az innovációban látja a versenyképesség fő irányát, az erre költhető forrásokat háromszorosára emelték, ami 2020-ig 700 milliárd forintot jelent.

Hoffmann Tamás újbudai polgármester ? aki velem együtt a szomszédos egyetemi sportnapról érkezett ? kiemelte, hogy a Magyar Nobel-díjasok Parkja létesítésével tovább erősödik a kerület innovációban betöltött szerepe, ami a város további fejlődésére is nagy hatással van. Kitért arra, hogy a távközlés rendelkezik az egyik legnagyobb innovációs potenciállal, csaknem 150 ezren dolgoznak az iparágban, ami nagyjából megfelel a kerület lakosságának, valamint a magyar bruttó hazai termék csaknem 12 százaléka is ehhez a szektorhoz köthető.

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója kiemelte, az Ericsson Házban a Budapesten különböző helyszíneken működő egységek összeköltözhetnek, így a kutatás-fejlesztés mellett az értékesítés, a kiszolgáló és támogató osztályok, a regionális szolgáltatóközpont, valamint az Ericsson budapesti technológiai inkubátora, az Ericsson garázs is egy helyre kerül, erősítve a szakmai párbeszédet és az együttműködést. Kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) közelségének és az Infopark kreatív, innovatív közegének nagy szerepe volt a budapesti K+F központ nemzetközi sikereiben, abban, hogy az itt dolgozó 1800 fős csapat az egyik legjelentősebb bázissá nőtte ki magát az Ericssonon belül. A jelenlegi székházukat visszaadják a bérbeadónak, helyette ezt bérli majd hosszú távra a vállalat.

Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete tolmácsnője segítségével kiemelte, hogy az Infóparkban, a BMGE melletti stratégiailag fontos helyszínre esett a választás, a siker kulcsa lehet, ha az innovatív partnerek egy helyen összpontosulnak.

Schőmer Norbert, a Wing Zrt. vezérigazgató-helyettese mutatta be az épület terveit, melyet leányvállalatuk, az Aspectus Architech készített, kivitelezője a Strabag Magyarország. A beruházást egy banki konzorcium finanszírozza, amelynek tagjai az Unicredit Bank Hungary, az Unicredit Bank Austria és a K&H Bank. A hatemeletes Ericsson Házban mintegy kétezer munkavállaló dolgozik majd, az ingatlanhoz 525 parkolóhely és 250 kerékpártároló is létesül.

Szóljon hozzá!