ZETApress

hírportál

Vállalkozások vetélkedője

Budapesten került sor a 2009-es European Venture Contest hetedik középdöntőjére. Idén először Budapest is házigazdája lehetett a belga European Unlimited idén ötödik alkalommal megrendezett European Venture Contest (Európai Vállalkozási Verseny) egyik középdöntőjének ? tudatta az NKTH és az ITDH.

A tegnapi rendezvényen 41 (közülük 22 magyar) fiatal innovatív vállalkozás mutatta be tevékenységét, eredményeit, aktuális terveit. Közülük összesen 16 (ebből tíz magyar) cég jutott be a következő fordulóba; a legjobb tízben négy magyar vállalkozás található.

A kifejezetten fiatal, innovatív vállalkozások láthatóvá tételére és támogatására létrejött versenyt a European Unlimited évente rendezi meg. Idén Budapesten kívül Európa még kilenc európai helyszínen (Gentben, Düsseldorfban, Londonban, Bécsben, Pamplonában, Koppenhágában, Torinóban, Luxemburgban, illetve a Lisszabonhoz tartózó Cascais-ban) tartottak, illetve tartanak hasonló középdöntőt.

Ezek után kerül majd sor a Düsseldorfban tartott European Venture Summit-ra, ahol a továbbjutott vállalkozásokból a legjobb 25-öt választják ki; a döntőre december 15-én, Barcelonában kerül sor. Itt dől majd el, ki lesz 2009 legjobb innovatív vállalkozása, illetve hogy ki nyeri el a címmel járó 90 ezer eurós jutalmat. A budapesti rendezvény a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásában valósult meg; a magyar cégek kiválasztását pedig az ITD Hungary koordinálta.

A résztvevő vállalkozások három fő tevékenységi körben indultak: a legtöbb cég az információs és kommunikációs technológia területéről érkezett, de élettudományokkal és tiszta energiákkal foglalkozó vállalatok is jelentkeztek a megmérettetésre. A nyolc perces prezentációk után a részt vevő magyar és külföldi szakértők szóban értékelték az elhangzottakat, illetve többféle szempont alapján ? többek között az üzleti potenciál, a cégprofil és a befektetői érdeklődések alapján ? pontozták is az előadásokat.

A pontszámok alapján határozták meg a győztesek tízes listáját. Ezek után került sor további hat magyar vállalkozás kiválasztására, a szabályok értelmében ugyanis a fogadó ország tíz legjobb vállalkozása mindenképpen továbbjut a düsseldorfi fordulóra.

A rendezvény megnyitó beszédét tartó Rétfalvi György, az ITD Hungary vezérigazgatója, a zárszót tartó Dr. Vass Ilona, az NKTH elnökhelyettese, valamint William Stevens, a European Unlimited elnöke egyaránt hangsúlyozta: az itt megjelent vállalkozások számára a verseny nem csak a győzelemre ad esélyt, ennél az sokkal több lehetőséget hordoz magában.

Az résztvevők lehetőséget kapnak, hogy szakértők előtt mérettethessék meg cégüket, ötleteiket; a kapott visszajelzéseket pedig felhasználhatják projektjük, üzleti terveik továbbfejlesztéséhez. A verseny nemzetközi jellege csak fokozza a megmérettetés súlyát, illetve a kapcsolatépítésre is kiváló lehetőséget teremt.

A legjobb tíz közé négy magyar vállalkozás került be. A Dolphio Consulting Kft a megbízó vállalatok logóinak különböző médiumokban való megjelenését elemzi mesterséges intelligencia segítségével. A Gravity R&D az online kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknak nyújt szakmai segítséget abban, hogy azok valóban személyre szabott ajánlatokat adhassanak potenciális vásárlóiknak. A Holografika Kft a 3D-s megjelenítés terén dolgozik újabb és újabb újításokon. Az élettudományi szekcióban indult az Immunogenes Kft, amelyik különleges, kifejezetten költséghatékony gyógyszerkísérletekre létrehozott transzgenikus állatokat kínál gyógyszercégeknek.

A düsseldorfi fordulóba ezen kívül a genetikai vizsgálatokhoz különlegesen hatékony számítókapacitásokat kínáló Chemistry Logi Kft, a közlekedésbiztonságot az intelligens megfigyelőrendszerek fejlesztésével segítő Intellio Kft, a sebészeti eljárásokat egy újabb, csúcstechnológián alapuló eszközzel támogató Medimass Kft, egy új, zéróemissziós gépjármű fejlesztésén dolgozó MooLInvest Kft, a pl. parkoláshoz mobil mikropayment fizetési rendszereket kínáló MS Systems, és az ugyancsak e-kereskedelmi megoldásokat fejlesztő Scarab Research jutott tovább. A versenyről bővebb információ itt olvasható.

Szóljon hozzá!