ZETApress

hírportál

Kisteleki gyáravató

Több millió eurós befektetés, fejlesztés: a Prysmian MKM Magyar Kábelművek Kft. ? amely a 130 éves Prysmian-csoport, a világ első számú energia- és telekommunikációs kábelek, rendszerek gyártójának a tagja ? ma délelőtt felavatta a kisteleki gyárához tartózó új, gumikábeleket gyártó egységét.

A Prysmian MKM két magyarországi, a balassagyarmati és a kisteleki gyára által Kelet-Európa egyik legnagyobb, Magyarországon pedig a legnagyobb kábelgyártó vállalattá nőtte ki magát az évek alatt. A kisteleki gyáregység fejlesztésének célja, hogy közép- és hosszútávon itt, Magyarországon alakítsa ki a gumi- és tűzálló kábeleket gyártó közép-kelet-európai központját. A 2014-ben létrehozott befektetési terv a következő 3 éven belül alkalmassá teszi a kisteleki gyárat arra, hogy mind a kelet-, mind a nyugat-európai piaci igényeket kielégíthessék: a csúcsminőségű gumi és tűzálló kábelek gyártásával bővítik a termékportfóliót; a hagyományos PVC kábelek gyártási kapacitását megnövelik.

Lezárult az első szakasz

Sikeresen lezárult a fejlesztés első, több mint 12 millió euró értékű szakasza. A 2014-2016 közötti időszakban telepített 15 új gyártóegység és laboratóriumi felszerelésnek köszönhetően akár ötvenmillió eurós forgalomnövekedés is megvalósítható lesz állandó nyersanyag-érték mellett. Az első szakasz bővítéséhez kapcsolódik több mint 50 új munkahely megteremtése is, melyből azok a szakképzett magyar mérnökök és szakmunkások profitálnak, akik az új gyártósort üzemeltetik. Ez az első lépés a hosszú távú növekedés alapja, és ez megteremti a lehetőségét egy hasonló nagyságrendű második szakasznak is, amely a tervek szerint a 2017/18-as évben indulhat.

Az ünnepélyes megnyitóval egybekötött nyílt napon tiszteletét tette Dott.ssa Maria Assunta Accili Sabbatini, Olaszország magyarországi nagykövete; Francesco Fanciulli, a Prysmian csoport közép-kelet-európai vezérigazgatója; Nagy Sándor, Kistelek polgármestere; Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke; Francesco Maria Mari, a magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara alelnöke. Emellett több helyi és nemzetközi tisztségviselő, ügyfelek és a gazdasági élet szereplői is részt vettek az eseményen. Fotóink Lantai József felvételei.

Prysmian MKM Magyarországi Kábelművek Kft.

A Prysmian MKM Magyarországi Kábelművek Kft. kisteleki gyáregysége 1976-ban kezdte meg a működését távközlési és energia kábel gyártóként. 1995-ben a SIEMENS AG felvásárolta a céget, ami a gyártási kapacitás növekedését eredményezte. Ezzel egy időben megindult a technológiailag fejlettebb termékek gyártása is, aminek köszönhetően a gyár olyan nemzetközi elismeréseket szerzett, mint az ISO 9001, később pedig az ISO 14001. 1999-ben a Pirelli Csoport vette át a gyár működtetését, és tovább bővítették a gyártási kapacitást, és a szakmai know-how-t. A kisteleki kábelgyár 2005-ben lett a Prysmian Csoport tagja, melynek eredményeképpen új néven, ám változatlanul magas minőségben folytatták működésüket. 2011-től a kisteleki gyár sikeres, szerves része a világon piacvezető kábelgyártó Prysmian Csoportnak, és ugyanakkor ez az egyik legjelentősebb kábelgyár Kelet- és Közép-Európában.

Prysmian Csoport

A Prysmian Csoport az energetikai és távközlési kábelek és rendszerek iparágának világelső vállalata. A csoport 50 ország 88 üzemében körülbelül 19 ezer dolgozót foglalkoztat, éves eladásai 2015-ben mintegy 7,3 milliárd eurót tettek ki. Az energiaszektorban a Prysmian-csoport területei a föld- és tengeralatti erőátviteli kábelek és rendszerek, a különféle iparágakban alkalmazott speciális kábelek, valamint a közepes és alacsony feszültségű kábelek az építőipar és az infrastruktúra-ágazat számára. A távközlési szektoron belül a csoport a hang-, kép- és adatátviteli ágazat számára gyárt kábeleket és szerelvényeket, és az optikai szálak, optikai és rézkábelek, valamint hálózati rendszerek teljes skáláját kínálja. A Prysmiant a Milánói Tőzsde FTSE indexében jegyzik.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=zObTqejhzJ8[/youtube]

Szóljon hozzá!