ZETApress

hírportál

Hív a Stuart, vár a ház!

Új exkluzív férfi divatüzlet megnyitójára voltunk hivatalosak tegnap este a Belvárosba. A Stuart Üzletház a Régiposta utca 6-ban fél nyolctól várta leendő vásárlóit. Az előkelő társaság szorgalmasan gyülekezett a hosszú, keskeny földszinti eladótérben.

Az ajtó mögött Regőci Attila köszöntötte az érkezőket. A rendezvényszervező cég vezetőjével legutóbb október 13-án találkozhattunk az Andrássy úton. Akkor egy új ékszergaléria megnyitóján bábáskodott. A háziasszonyi teendőket a Napkelte turisztikai ajánlóműsorából ismert Magony Szilvia vállalta magára. A szépségversenyek állandó királynője gondoskodott arról, hogy itthon otthon legyünk.

A nyolcórai nyitóbeszéd előtt röviddel érkezett Izrael állam budapesti nagykövete, aki állandó vendég a Regő Kft. rendezvényein. Két jól megtermett testőréről messziről lerítt foglalkozásuk, így aztán nem is tudtak elvegyülni a vendégek között. Annyi baj legyen, legalább a palesztin gerillák messzire elkerülték az eseményt.

Ha lett volna balhé, Györgyi Kálmán egykori legfőbb ügyész helyben megfogalmazhatta volna a vádiratot. A támadók sem maradtak volna jogi képviselő nélkül, mert Strasszer Tibor sztárügyvéd is a helyiségben tartózkodott. Bírót nem láttam a szabályos tárgyalásvezetéshez, de mindenkit én sem ismerhetek. Felfedeztem viszont arcokat az augusztusi Magyar Borok Útja Rallye rendszeres indulói közül. Bevonult egy elegáns Mercedesz is, igaz két lábon, mivel egy csinos üzletasszony volt az illető.

Megjelent a társasági élet krémje

A fotósok és tévéstábok folyamatosan dolgoztak. Volt is kiket megörökíteni. A színészek közül Kovács Istvánnak és feleségének, míg a színésznők közül Kánya Katának és vőlegényének volt nagy sikere. Temesvári Andrea teniszbajnoknő érkezett a labdajátékok világából, míg a lósportot Vajtó Lajos, a Kincsem Lovaspark első embere képviselte.

Vándor Kálmán az olasz melódiákhoz írt rendszeresen magyar szöveget, de most nem készült saját verssel a megnyitóra. A zenészek közül Laux József is otthon hagyta a dobverőket, de ő már amúgy is régóta a könyvkiadásban utazik. Az írott sajtónál maradva a Playboy főszerkesztője a TV4 riporternőjének nyilatkozott. Radnay Pétert nem gyötörte mikrofonláz, amin a kereskedelmi televízióban eltöltött többéves műsorvezetői gyakorlata ismeretében nem is csodálkozhatunk.

Amíg a tízórai tombolára vártunk, megcsodálhattuk a két tulajdonosnő ? Schultz Eleonóra és Ruttkay Éva ? kínálatát. Az öltönyök 250 ezerbe, a cipők százezerbe, az ingek ötvenezerbe, míg a derékszíjak harmincezer forintba kerültek. Exkluzív árak, exkluzív embereknek! A büféasztalokon lazac és kaviár, sajtok és fehér húsok, szalámik, fasírtok és saláták kellették magukat. Nem csak fehér és barna kenyeret, de pirítóst is szervíroztak a jégkockák között hűtött vajdarabok alá.

A sokféle finom ételt borral, sörrel, pezsgővel lehetett leöblíteni. A felszolgálók csak a száraz pezsgőt kínálták, az édeset a pultnál kellett elkérni egy kis édestől. A jeges koktélokat egy másik pulton mixelték a szebbnél szebb lányok. Nem csak ők, de a vendégsereg is pompásan öltözködött. Az est fénypontja a már említett tombola volt, melyen két szerencsés nyertes egy-egy általa kiválasztott exkluzív öltönnyel lehetett gazdagabb.

Szóljon hozzá!