ZETApress

hírportál

A 3e AG sikere

A 3e AG további piaci részesedést nyer Magyarországon. Az ausztriai 3e AG jelentős bővülést ért el Magyarországon az elmúlt üzleti évben, a hálózathoz tartozó szakkereskedők ugyanis hét százalékos forgalomnövekedést realizáltak ? tudtuk meg a mai sajtóreggelin a Múzeum Kávéházban.

Ezzel a csoport változatlanul folytatta a korábban elkezdődött pozitív fejlődést, hiszen már 2014-ben is kiugróan magas (17 százalék) volt a növekedés üteme. Magyarország így továbbra is a 3e AG legfontosabb nemzetközi piaca. ? Nagyon elégedettek vagyunk a fejlődéssel. Kereskedőink a 2014-es óriási ugrás után tavaly ismét jelentős mértékben növelték forgalmukat, ami hatalmas eredmény ? mondta el Günther Pacher, a 3e vezérigazgatója.

Pacher számára ez a bevétel-emelkedés egyértelműen igazolja azokat a korábbi várakozásokat, amelyek a szakkereskedelmi modell előretörését és piaci részesedésének bővülését jósolták a barkácsáruházak stratégiájával szemben. ? Az árérzékeny vásárlók a webáruházak felé vándorolnak, a szakmai szolgáltatást igénylők pedig a szakkereskedőket részesítik előnyben. Ebből a tendenciából természetesen a mi kereskedőink is nyerhetnek. Ezzel együtt azonban középtávon szükség lesz egy több értékesítési csatornát magába foglaló stratégia bevezetésére is ? mondta Pacher, aki ezen felül további tisztulást vár a piacon és veszélyeztetve látja azokat az üzleteket, amely önállóan, üzleti koncepció nélkül próbálnak érvényesülni, és talpon maradni. A 3e AG a magyarországi piacon jelenleg 26 tagvállalattal és 37 üzlettel (ebből tizenegy LET?S DOIT) van jelen.

A 3e nemzetközi piacainak alakulása 2015-ben

A 3e AG nemcsak Magyarországon könyvelhetett el kimagasló növekedést 2015-ben, szakkereskedő partnerei a csoport Ausztrián kívüli piacain is jelentős mértékben, összesen 9,9 százalékkal növelték a forgalmukat, amely így eléri a 145 millió eurót. Ezzel még a 2014-es, rendkívül pozitív eredményt (+9,1 százalék növekedés) is sikerült túlszárnyalni 2015-ben. Átlagon felüli növekedést ért el a 3e AG Szlovákiában és Csehországban. ? Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy új tagvállalatokat tudtunk megnyerni, de a sikerhez hozzájárult az is, hogy a meglévő partnerek is remek évet zártak ? mondta el Pacher.

Montenegróban, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában is várakozáson felüliek az eredmények, a legfontosabb feladat pedig a meglévő üzletek optimális működésének a biztosítása. A szerb piacon sajnos továbbra sem sikerült jelentős fejlődést elérni. ? Szerbiában továbbra is hiányoznak a nemzetközi befektetők, akik a gazdasági életet felpezsdíthetnék ? vélte a 3e vezérigazgatója. Az osztrák piacon a 3e az utolsó negyedév forgalmának alakulásával volt leginkább elégedett. Az itteni tagvállalatok a Baumax áruházak bezárásával keletkezett piaci turbulenciákat kihasználva tudtak előrelépni. A csoport teljes forgalma 2015-ben 547 millió euró volt, amely 3,2 százalékos növekedésnek felel meg.

Magyarországon 2016-ban is növekedés várható

A 3e csoport a magyar piacon a 2016-os évben is fejlődést vár. ? Idén is jelentős, kilenc százalék körüli forgalomnövekedéssel számolunk. Ezt két-három új tagvállalat csatlakozása, egy meglévő partnerünk új üzletnyitása, valamint három tagvállalat komoly üzletbővítése révén szeretnénk elérni. Emellett az utolsó negyedévre tervezzük a LET?S DOIT Click & Collect elnevezésű webshopjának elindítását, amellyel tovább szeretnénk erősíteni versenyképességünket ? magyarázta Pacher. A 3e vezérigazgatója azonban nemcsak a vállalat belső intézkedéseinek hatására látja pozitívan a jövőt, a kereskedelmi szakemberek szerint Magyarországon a gazdasági keretfeltételek is megfelelőek.

A GDP 2,6 százalékkal növekedett, a munkanélküliség 6,4 százalékos történelmi mélypontra süllyedt. ? Különösen az autóipar örömteli, 17 százalékos fejlődése kiemelkedően fontos Magyarországon a vásárlóerő bővülése szempontjából. A lakossági fogyasztás 2015-ben ennek megfelelően 6,1 százalékkal emelkedett. Mindez kiegészülve az építőiparban megfigyelhető pozitív változásokkal, természetesen nagyban hozzájárul tagvállalataink fejlődéséhez ? hangsúlyozta Pacher. A 3e AG az Ausztrián kívüli piacokon kilenc százalék körüli forgalomnövekedést, Ausztriában két százalékos bővülést vár 2016-ban, ami a teljes 3e csoportra vetítve a tavalyinál négy százalékkal nagyobb forgalmat jelent.

Szóljon hozzá!