ZETApress

hírportál

Nyolcnapos határidők

GVH logóAz egyszerűbb fúziók ügyintézési határideje 30 napról 8 napra csökken. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügyintézési határidejét is érinti a 2016. január 1-jével hatályba lépő, közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítás ? tudatta dr. Basa Andrea sajtószóvivő.

Az új rendelkezés szerint 8 napon belül kell döntést hozni a két hónapnál rövidebb ügyintézési határidővel elbírálandó ügyekben (ún. sommás eljárásokban), így a versenytörvény alapján alkalmazott, úgynevezett egyszerűsített fúziós eljárásokban is. A GVH egyszerűsített eljárásban dönt egy fúzió engedélyezéséről, ha a tranzakció nyilvánvalóan nem jár a verseny jelentős mértékű csökkenésével az érintett piacon.

Az ilyen eljárások elintézésének határideje 2014. július 1-jétől már 30 napra csökkent a korábban érvényes 45 napról a versenytörvény módosításával. A GVH az ilyen eljárásokban többnyire már tavaly is a jelenlegi törvényi kereteknél rövidebb idő alatt hozta meg döntéseit. A 2015. évben az egyszerűsített eljárások tényleges, átlagos, nettó ? azaz a hiánypótlások törvény alapján kieső napjai nélkül számított ? elintézési ideje 20 nap alá csökkent.

A GVH hangsúlyozza, hogy a 8 napon belüli döntéshozatalra csak akkor van lehetőség, ha az ügyfelek a fúziós kérelmet hiánytalanul nyújtják be, így ezen eljárástípus igénybevételének lehetősége jelentős részben rajtuk múlik. A kérelmezők által benyújtott adatok teljessége és megbízhatósága, a kérelem benyújtására szolgáló űrlap hiánytalan kitöltése így érdemben befolyásolja az ügyintézési időt. Felértékelődik a fúziós eljárásokban 2012 óta biztosított előzetes egyeztetés jelentősége is, hiszen a megfelelően előkészített (különösen az űrlaptervezet alapján induló) előzetes egyeztetésekkel érdemben csökkenthető hiánypótlások szükségessége a későbbi eljárásokban. Az előzetes egyeztetések szabályait a GVH 4/2014. számú közleménye tartalmazza.

A GVH alapvetően az indokolás nélküli, ún. egyszerűsített döntések esetében lát lehetőséget a sommás eljárás alkalmazására. E döntéstípusok tették ki 2015-ben az összes fúziós ügy harmadát. A GVH szerint ez az új eljárástípus jól illeszkedik abba az intézkedéssorozatba (pl. önálló fúziós iroda létrehozása, új kérelmes űrlap, kérelem benyújtása előtti egyeztetés lehetősége, egyszerűsített döntés), amelyet a hivatal az elmúlt években indított a fúziók gyorsabb és hatékonyabb engedélyezése érdekében.

Szóljon hozzá!