Három nap még a diplomás romáknak
Már csak három napjuk van a diplomás roma munkavállalóknak, hogy jelentkezzenek arra a miniszterelnök által meghirdetett programra, amelynek keretében kétszáz diplomás roma szakember nyerhet felvételt a közigazgatás legkülönbözőbb szintjeire.
A program ? amely a romák felzárkóztatását és beilleszkedését szolgáló intézkedéssorozat egyik eleme ? a vezető roma értelmiségi réteg kiszélesítését, illetve megerősítését szolgálja. A kormány a diplomával rendelkező roma munkavállalók előtt álló akadályok lebontása érdekében komplex, szakmai és anyagi segítséget egyaránt nyújtó programot dolgozott ki, amely segíti a diplomával rendelkező romákat a központi közigazgatásban és a regionális hivatalokban való elhelyezkedésben.
A programra október 15-ig lehet jelentkezni a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSzK) honlapján, illetve postai úton. A pályázók versenyvizsgára való felkészítését és vizsgáztatását a KSZK végzi. A KSZK gondoskodik a konkrét munkakörökhöz kapcsolódó kiválasztási eljárásról is, a központi közigazgatási szervek és a regionális hivatalok által jelzett álláshelyekhez szükséges készségek és szakmai tudás felmérésével.
A programban résztvevők elhelyezkedése érdekében már a felkészítéssel párhuzamosan, novemberben elkezdődik az igényfelmérés a közigazgatási intézményeknél, de már eddig is több szervezet jelezte, hogy csatlakozna a programhoz. A program stratégiai célja, hogy a felvételt nyertek foglalkozatására határozatlan idejű köztisztviselői státusz keretében, a pályázó szakmai életútjának, képességeinek, érdeklődésének megfelelően kerüljön sor.
A projektet a kormány az Államreform Operatív Program keretében, európai uniós forrásból finanszírozza. A projekt összköltsége százmillió forint, amely magában foglalja többek közt a résztvevők vizsgára való felkészítését, a vizsgáztatás költségét, a tanfolyamhoz és vizsgához kapcsolódó utazás, szállás és ellátás költségeit.
A felvételt nyert munkavállalók első éves fizetését az Államreform Operatív Program, Diplomával rendelkező romák foglalkoztatása a közigazgatásban elnevezésű projekt egymilliárd forintos keretösszege biztosítja. A roma munkavállalókat foglalkoztató szervet további egy évig továbbfoglalkoztatási kötelezettség terheli.
A diplomás roma munkavállalók elhelyezkedését segítő projekt csak az egyik eleme a kormány romák felzárkóztatását segítő intézkedéseinek. Emellett a kormány megerősíti például a Tanoda programot, amely azoknak a gyerekeknek nyújt felzárkózási lehetőséget, akiknek az iskolai oktatáson kívül is szükségük van támogatásra. Folytatódik a telepfelszámolási program: Magyarország ötszáz cigánytelepe közül száz felszámolását kezdi meg a kormány jövő januárjától. Csak jövőre egymilliárd forint jut erre a célra.
Januártól valamennyi önkormányzat uniós pályázatára érvényes lesz az a szabály, amely szerint nem lehet úgy európai uniós forrást elnyerni, hogy az adott településnek ne volna megvalósítható esélyegyenlőségi terve, amelynek végrehajtását a források megítélése után is ellenőrzik ? adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.