ZETApress

hírportál

Díjak a Kempinski Hotelben

Első alkalommal díjazták a magyar gazdaság húzóágazatának számító szolgáltató központok legjobbjait. A hazai SSC szektor legjava vett részt a HIPA és a HOA tegnapi gálaestjén az Erzsébet téri Kempinski Hotel I. emeletén.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), valamint a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) első ízben, gálaesemény keretében díjazta a legkiválóbb hazai üzleti szolgáltató központokat. A Shared Services 2015 Gála elnevezésű hagyományteremtő rendezvény díjait idén a British Telecom, a Tata Consultancy Services, valamint Szmolinka Zsolt, a Merlin-IT Hungary vezetője vehette át. Az esemény fővédnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt.

A magyar gazdaság szempontjából kiemelt fontossággal bír az SSC (Shared Services Center) szektor, hiszen ma már több mint 90 vállalat rendelkezik aktív szolgáltató központtal hazánkban, amelyek együttesen 37 ezer, többségében felsőfokú végzettséggel rendelkező, nyelveket beszélő fiatalt foglalkoztatnak, további növekedési tervekkel. Ezen pozitív tendenciák elismeréseként és támogatására indította útjára a Shared Services Gálát a két szervezet.

2015-ben a Center of Excellence, vagyis az SSC Kiválósági díjat a British Telecom (BT) képviseletében Faragó Andor vette át. Beszédében kifejtette, hogy az SSC szektorban hosszútávon azok a vállalatok lesznek sikeresek, akik nem kizárólag a megtakarítások miatt fektetnek be Magyarországon. Azok a szolgáltató központok maradnak versenyképesek, amelyek a jól képzett, több nyelven beszélő, kreatív magyar munkaerőre alapozva, egyre több ? nemzetközi mérce szerint is ? magas hozzáadott értékű tevékenységet honosítanak meg és látnak el Magyarországról. A BT Európai Szolgáltató Központja 2007-ben 3 funkcióval kezdte meg működését hazánkban, ma már több mint 30 különböző szerepkörben, 1600 alkalmazottal, háromezernél is több nemzetközi ügyfelet támogatnak.

Az University Cooperation Excellence, vagyis felsőoktatási együttműködés kategóriában az indiai Tata Consultancy Services (TCS) lett a győztes. Prabal Datta, a TCS magyarországi vezetője beszédében elmondta, hogy a tavalyi évben több mint 170 akadémiai rendezvényt szerveztek, és 9 felsőoktatási intézménnyel és számos középiskolával működnek együtt a megfelelő képzettségű szakember-utánpótlás stabil, hosszú távú biztosításáért.

Az SSC Manager of the Year kategóriában Szmolinka Zsolt, a Merlin-IT Hungary vezetője lett a díjazott. A kimagasló szakmai tevékenységet végző SSC vezető a díjazottat kiválasztó szakmai grémium véleménye alapján a megelőző esztendőben a legtöbbet tette az általa képviselt szolgáltató központért, annak bővítéséért, a szolgáltatási portfólió szélesítéséért, ezáltal a hazai szolgáltató központi iparág ismertségének és elismertségének növeléséért.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke a rendezvényen elmondott beszédében hangsúlyozta: a több mint két évtizedes tapasztalatoknak köszönhetően Magyarország mára érett, jól bevált SSC lokációnak számít, ahová egyre összetettebb feladatokat végző szolgáltató központokat telepítenek. A projektek ? melyek többsége Nyugat-Európából és az USA-ból érkezik ? ma már nem kizárólag Budapestet célozzák, hanem egyre népszerűbbek a megyeszékhelyek, illetve a nagyobb vidéki városok is.

Suhajda Attila, a HOA elnöke beszédében kiemelte, hogy a szövetség immár 3. éve zajló felmérései is igazolják, hogy az üzleti szolgáltató szektor a magyar gazdaság töretlenül fejlődő erős pillére. Az ágazat az elkövetkezendő években is több ezer munkahelyet fog teremteni és emellett jelentősen hozzájárul az ország exportjához is. Kifejezte örömét, hogy ezzel a díjjal nem csak a szakma, hanem a kormányzat is elismeri a szektor jelentőségét és a magyar gazdaságban betöltött szerepét.

Dr. Mikola István, biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár a kormány részéről elmondta: a magyarországi SSC szektor mára teljesen átalakult, kinőtte korábbi kereteit és önálló iparággá fejlődött. A kormány számára rendkívül fontos az ágazat Magyarországon véghezvitt fejlődésének elismerése, többek között azért is, mert a magyarországi SSC szektor fejlődése még mindig egy háttérben futó sikertörténet, holott elengedhetetlen annak biztosítása, hogy Magyarország gazdasága több lábon álljon, a termelő szektor mellett erős szolgáltató szektorral is rendelkezzen. Meglátása szerint a jelenlegi piaci szereplők láthatóságának növelése, kihívásaik, sikereik megosztása, valamint Magyarország szektorbeli versenypozíciójának mások számára is transzparenssé tétele mind az ágazat, mind pedig a magyar gazdaság szereplői számára nagy hasznot hozhat.

A HIPA

A magyar kormány annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban elősegítse a külföldi működőtőke Magyarországra áramlását, a HITA jogutódjaként létrehozta a Nemzeti Befektetési Ügynökséget (HIPA), mely a rendszerváltás óta az első kizárólagosan befektetésösztönzéssel foglalkozó kormányzati háttérintézmény. A HIPA hatékonyabb működéssel, koncentrált, proaktív munkával folytatja a potenciális befektetők felkutatását és Magyarországon megvalósuló beruházásaik elősegítését, valamint after care tevékenységével elősegíti reinvesztíciós terveik megvalósítását.

A HOA

A Szövetség küldetése az ország gazdasági fejlődésének elősegítése az üzleti szolgáltató szektor támogatásával, a szervezeti innováció kínálta hatékonyság növelő lehetőségek, különös tekintettel az outsourcing elterjesztésére. A HOA nyílt, független, szakmai szervezet, amelynek jelenleg 55 tagvállalata van. Közös szervező elve az állami és gazdasági szféra szereplőinek nyújtott szolgáltatási tevékenységekben való részvétel. Tevékenységét az iparág és a tagság érdekében végezzük.

Szóljon hozzá!