Csökkenő atomerőművek
A versenyképességet és az energiabiztonságot is csökkenti, hogy Európában visszaszorulóban van az atomenergia ? mondta Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza kora délutáni sajtótájékoztatóján Budán, a Fő utcai Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban.
A szakember ezt a megállapítást emelte ki az IEA múlt évi, legutolsó jelentéséből, amely az atomenergiát vizsgálta részletesen. Az atomenergia alacsony részaránya miatt drágább az elektromos áram, ami több iparágban visszaveti a versenyképességet, ilyen terület például az alumínium-, az üveg- és az acélipar ? mondta a vezető közgazdász. A sajtótájékoztatón részt vett Aradszki András, az NFM energiaügyért felelős államtitkára is.
A Nemzeti Energia Ügynökség World Energy Outlook címmel minden évben elkészíti az energiaiparra vonatkozó globális előrejelzéseit tartalmazó kötetét. A korábbi éveknek megfelelően az NFM idén is lehetőséget biztosított a kötet részletesebb ismertetéséhez. A kiadvány többek között felhívja a figyelmet arra, hogy 2040-re a globális primer energiaigény 37%-kal fog emelkedni. Ekkorra a világ energiaellátását ? közel egyenlő mértékben ? az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások (a nukleáris energia és a megújuló energiaforrások), a kőolaj, a földgáz és a szén fogják biztosítani.
Az említett iparágak versenyképességét Ázsiához kell mérni, ahol viszont ? különösen Kínában ? folyamatosan emelkedik az atomenergia részaránya a villamos áram termelésén belül ? fűzte hozzá Fatih Birol. A magyar atomerőmű fejlesztését üdvözli az ügynökség, mivel az csökkenti az energiaimportot, és így biztonságosabb lesz az ország áramellátása ? felelte egy kérdésre az előadó. Kiemelte, hogy a bővítéshez szükséges a lakosság támogatása mellett a megfelelő technológia, partner és finanszírozás is.
A mostani, hordónkénti 50 dolláros olajárról úgy vélekedett, hogy az olcsó energia növeli a keresletet, ami magával húzza az árat is, de az idén nem valószínű, hogy az olaj ára megközelítené a 100 dollárt. Erre az olcsó olajra, illetve földgázra azért nem szabad a villamos energia termelését alapozni, mert ez csak pillanatnyi állapot ? mondta, hozzátéve, hogy az atomenergia melletti döntés viszont több évtizedre szól, és stabilitást ad. A szakember kiemelte azt is, hogy az energiabiztonság szempontjából is fontos lenne az európai energiarendszerek magasabb szintű integrációja.