ZETApress

hírportál

Olcsóbb lesz a távfűtés

18 milliárdot fektet a budapesti távfűtési rendszer korszerűsítésébe a Főtáv és az Alpiq Zrt. 240 ezer háztartás fizethet kevesebbet a távfűtésért a Főtáv és az Alpiq közös beruházásának köszönhetően ? tudtuk meg délelőtt Csepelen a Hőerőmű utcai üzemlátogatással összekötött sajtótájékoztatón.

A fejlesztés nyomán összekapcsolódnak a jelenleg egymástól független, egyedileg fűtött lakótelepek, és létrejön egy átfogó és költséghatékony fűtési rendszer Csepelen, Pesterzsébeten, Kelenföldön és Kispesten. A lakótelepeket összekötő vezetékek kiépítésével létrejön egy egységes dél-budapesti hálózat, amely megteremti a verseny lehetőségét a hőtermelő erőművek között, hatékonyabbá, fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá teszi a fővárosi lakásokban a távhőszolgáltatást.

A Főtáv Zrt. és az Alpiq Csepeli Vállalatcsoport a mai napon aláírt egy fejlesztési megállapodást, amely jelentős mértékben hozzájárul a budapesti távhőszolgáltatás versenyképességének és energetikai hatékonyságának javításához. A két vállalat összesen több mint 18 milliárd forintot költ a beruházásra 2016-ban és 2017-ben ? ebből 15,7 milliárd forintot a Főtáv Zrt. finanszíroz 50%-ban Európai Uniós forrásból, illetve saját tőkéből, mintegy hárommilliárdot pedig az Alpiq Zrt. biztosít saját tőkéből.

Az Alpiq ezen felül 2019-ig további 4,3 milliárd forintot fordít a projekthez részben kapcsolódó környezetvédelmi fejlesztésekre is. ? Az Alpiq Magyarország egyik legsokoldalúbb és legkorszerűbb erőművét üzemelteti, és arra törekszik, hogy költséghatékony, környezetbarát módon előállított energiával lássa el a magyar fogyasztókat. A Főtáv Zrt.-vel közös beruházásunk szintén azt jelzi, hogy elkötelezettek vagyunk a hosszú távú hazai működés mellett ? mondta Briglovics Gábor, az Alpiq Csepeli Vállalatcsoport vezérigazgatója.

A beruházás magában foglalja a Csepel II. Erőmű korszerűsítését és hőtermelő kapacitásának bővítését, valamint a fővárosi távhő-szigeteket összekötő kooperációs vezetékek megépítését. A fejlesztés nyomán összekapcsolódnak a jelenleg egymástól függetlenül fűtött lakótelepek a dél-pesti és a dél-budai régióban. A helyi erőművek monopolhelyzete megszűnik, hiszen egy adott régiót távolabbról is lehet majd fűteni, így versenyhelyzet áll elő a hőtermelők között, és a hatékonyabban megtermelt, olcsóbb hő nagyobb arányban hasznosulhat a fővárosi távhő portfólióban. Ennek eredményeként nem csak a négy érintett budapesti kerületben, Csepelen, Pesterzsébeten, Kelenföldön és Kispesten juthat olcsóbb hőforráshoz a lakótelepeken élő 300 ezer ember, hanem a teljes fővárosban gazdaságosabbá válik a távfűtés. A rendszer várhatóan a 2017/2018-as fűtési szezonban kezdheti meg kereskedelmi üzemét.

? A beruházás, amelyre készülünk, nem elsősorban a vasról, csövekről vagy a technológiáról szól, sokkal inkább a lehetőségről. Lehetőségről a hatékony és fenntartható energiafelhasználásra, az élhető város, a távhő új fogyasztói ? a jövő érdekében. A Főtáv célja, hogy a távhőszolgáltatás a lakások értéknövelő tényezője legyen. Ennek érdekében szükséges a szakemberek, a cégek innovatív összefogása, hogy a nagy tervek valóra is váljanak ? mondta Fekete Csaba, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója. ? A beruházás jelentősen növeli a budapesti távhőszolgáltatás versenyképességét és javítja hatékonyságát, és hozzájárul ahhoz, hogy 300 ezer fővárosi lakásba olcsóbban jusson el a távhő. A városvezetés célja, hogy Budapest minél élhetőbb város legyen ? mondta Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester helyettes.

? A távhő és hőellátó rendszerek energetikai, technológiai fejlesztését az Európai Unió kiemelt témaként kezeli. Míg a magyar távhőágazat 2007-2013 között mintegy húszmilliárd forint uniós pályázati pénzhez juthatott hozzá, addig a 2014-2020 közötti uniós ciklusban legalább 40-50 milliárd forintnyi uniós támogatásra pályázhat. Ezt az összeget a hőtermelés modernizálására, zöldítésére, vezetékcserére, hőközpontok szétválasztására, a fogyasztói kör bővítésére vagy éppen a távhőrendszerek összekapcsolására fordíthatják a támogatást elnyerők. A Nemzeti Energiastratégia és Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve is felhívja a figyelmet a távhőhálózatok fejlesztésének fontosságára ? mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Az Alpiq által üzemeltetett Csepel II Erőműben kapcsoltan termelt hő a fővárosi távhőrendszer egyik legolcsóbb hőforrása. Az áramtermelés során az erőműben termelt hő a távfűtési rendszerbe kerülve most közel húszezer lakást melegít. Az új fejlesztésnek köszönhetően az erőmű hőtermelő kapacitása a jelenlegi 140 megawattról 245 megawattra növekszik, ami lehetővé teszi, hogy a mostaninál sokkal nagyobb területet fedjen le és több fogyasztót szolgáljon ki.

Alpiq ? Európai vállalat svájci gyökerekkel

Az Alpiq Holding Svájc piacvezető energetikai vállalata, amely az ország villamosenergia-ellátásának harmadáért felel. A Holding villamosenergia-termeléssel, -kereskedelemmel és energetikai szolgáltatásokkal foglalkozik. Svájcon kívül Európa 21 országában, köztük Magyarországon van jelen, 2013-as árbevétele 9,37 milliárd CHF volt. A vállalat 2000-től működik hazánkban, azóta több mint 60 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és közel száz főt foglalkoztat.

Szóljon hozzá!