Fogyasztóvédők a vásárlókért
A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) az Észak- és Dél-alföldi Régióban fogyasztóvédelmi kampányt indított az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program nyertes pályázata keretében ? tudtuk meg elnöküktől.
A FÉBÉSZ fogyasztóvédelmi kampánya részeként vállalta, hogy a nyilvánosság számára a környezettudatosságot, fenntartható fejlődés fontosságát hirdető eseményeket szervez. A rendezvény helyszínét a jászberényi CO-OP Szupermarket biztosítja, mely áruház szintén fontosnak tartja a fogyasztók tájékoztatását: hogyan tudnak környezettudatosan vásárolni.
A káros anyag kibocsátás és az energiafelhasználás csökkentése, valamint a nyersanyagokkal való takarékoskodás akkor is érdekünk lenne, ha a nyersanyag és energia árak várhatóan nem emelkednének a közeljövőben eddig nem látott mértékben. Óriási környezetszennyező hatása van az ipari fejlődésnek, illetve a fogyasztói társadalom megjelenésének. Még a nyersanyaghiány és energiahiány megoldása esetén is, a környezetszennyezés és annak káros mellékhatásai önmagukban elegendőek ahhoz, hogy az emberiség végét okozzák.
A kampány keretében megvalósuló további programok
A fogyasztóvédelmi televízió műsort készítünk, valamint a Jászkürt újságban, a Békés Megyei Hírlapban és egy honlapon cikkeket jelentetünk meg. Jogi tanácsadást folytatunk, lakossági fórumokat tartunk Jászberényben és Békés megyében változó helyszíneken, a fogyasztói tudatosság növelése érdekében. Fogyasztóvédelmi tájékoztató füzeteket készítünk, melyeket a rendezvényeinken és tanácsadó irodáinkban terjesztünk, valamint a régiók köz- és felsőoktatási intézményeinek is megküldünk. Az oktatáspolitikai célnak megfelelően a tájékoztató füzetek szerepet kapnak a fogyasztóvédelem közoktatásban való népszerűsítésében.
Interaktív honlapot működtetünk (negatív és pozitív listák, jogszabályok, aktuális fogyasztóvédelmi hírek, veszélyes termékek, letölthető kiadványok, internetes vitafórum biztosítása), ahol elektronikus tanácsadás lehetőségét biztosítjuk.
Az Észak- és Dél-alföldi Régiókban, a Szent István Egyetem több karán fogyasztóvédelmi oktatást tartunk. Fogyasztóvédelmi oktatási segédletet jelentetünk meg, mely kiadványt a Régiók közép- és felsőoktatási intézményeinek is elküldünk további felhasználás céljából.
Szakmai továbbképző napot tartunk, konferenciát szervezünk civil szervezeteknek és békéltető testületi tagoknak, mely az akkreditált képzésünk tematikájára épül ? tudatta Dr. Baran Alexandra ügyvezető elnök.