ZETApress

hírportál

Mi lehet a kiút?

Pénz a kézbenKiút a válságból címet viseli a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) tizenegyedik jelentése. A tanács 1988-ban elsőként alakult a közép-kelet-európai Üzleti Tanácsok sorában. 2008-ban a tízedik jelentést követően Sólyom László köztársasági elnök levélben mondott köszönetet az üzleti tanácsnak addigi munkájukért.

A HEBC ajánlásait, javaslatait elsősorban a mindenkori magyar kormány számára forgalmazza meg, akinek módjában áll a fejlődést eredményező változásokat megtenni az ország érdekében. A Tanács véleménye szerint éves szinten több százmilliárd megtakarítást eredményezne, ha javulna Magyarország megítélése és országkockázati besorolása. A Jelentés megállapítja az egyensúly megtartásán túl gazdaságélinkítő programok egyidejű alkalmazására is szükség van. Érdemes a fájdalmas döntésekkel szemben a mérleg másik oldalára helyezni a szebb jövő képét, amelyet az áldozatvállalások eredményeznek.

A jelentés négy főbb fejezetet tartalmaz: A világgazdaság és az európai gazdaság, Magyarország versenyképessége a világgazdasági válságban, Fenntartható fejlődés és Magyarország imádzsa, a 2011-es elnökség. A második fejezet nyolc, a harmadik négy alfejezetet tartalmaz. Írásunkban a 2. fejezet nyolcadik, Korrupció címet viselő alfejezetét vesszük górcső alá. Az írásos anyag mintegy fele a tavaly kiadott jelentés hasonló címet viselő dolgozatának.

Légy becsületes!

Sokszor az is elég, ha az ember nem több, pusztán becsületes ? vallja Mészáros Zoltán, a Philips Hungary vezérigazgatója. A Mottó a jelentés 72. oldalán olvasható a Korrupció fejezetben. A jelentés megállapítja, hogy hazánkban a korrupció az elmúlt évek során növekedett, a helyzet romlott.

A korrupció egy kritikus mérték felett szoros összefüggést mutat a társadalom erkölcsi és tudati szintjével, működési zavaraival. Majd így folytatja a pártfinanszírozás, a politikai korrupció, a közbeszerzések és a közigazgatás működésének visszáságai, a rendőrség érintettsége, a törvényalkotás befolyásolása, a gazdaság szereplőinél folyó korrupció, az iskolai csalások, mind egy-egy terület, amelyek azt üzenik az országnak, hogy bármit meg lehet tenni.

A jelentés szerint a korrupció felszámolása mielőbbi megoldást igényel, mert komoly közvetlen gazdasági károkat-csak a közbeszerzés területén százmilliárd forint feletti összeg- és közvetlen társadalmi károkat okoz. A bürokrácia, az önkormányzatok számának csökkentése is pozitív hatással lenne a korrupció csökkenésére.

A HEBC megállapítja, hogy Magyarországon ilyen erős a korrupció részben kulturális kérdés is. Megoldás az lenne, hogy az egyének, az emberek kezdjenek el nemet mondani. Utasítsanak vissza mindenfajta korrupt magatartást, mondjanak nemet, amikor az élet legkülönbözőbb helyzeteiben csúszópénzeket várnak tőlük, vagy kínálnak nekik ? tudtuk meg Szarvas Istvántól.

Szóljon hozzá!