ZETApress

hírportál

Féláron a Vívó Vb-re

MOL-vivoVBFéláron utazhatnak a szurkolók a MOL Vívó Világbajnokságra ? tudtuk meg a délutáni sajtótájékoztatón az MNV Zrt. Pozsonyi utcai Székházának 8. emeleti éttermében.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezésére és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával a MÁV-START Zrt. és a VOLÁN társaságok 50%-os utazási kedvezményt biztosítanak a világbajnokságra utazóknak ? mondta el Schváb Zoltán, az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke.

Negyedik alkalommal rendeznek meg Magyarországon vívó-világbajnokságot augusztus 5-e és 12-e között, hétfőtől-hétfőig. A rangos sporteseményen több mint száz ország mintegy ezer képviselője indul. Az idei év egyik legrangosabb hazai sporteseményének, a MOL Vívó Világbajnokságnak a SYMA Rendezvénycsarnok ad otthont. A nyolcnapos eseményen a sportág aktív versenyzői szinte kivétel nélkül pástra lépnek, összesen körülbelül 830 vívó érkezik a megmérettetésre. Kelet-Közép-Európában először 160 kerekes székes versenyző is összemérheti tudását.

Magyarország a világbajnokságot létrehozó 9 alapító egyike, ennek is köszönhető, hogy Budapesten rendezik az idei eseményt. A nyolcnapos rendezvényen az első két selejtezőnapot hat döntős nap követi, amelyek mindegyikén érmeket osztanak, majd az esemény zárásakor világbajnokokat avatnak. A magyar főváros eddig három alkalommal lehetett vívó világbajnokság házigazdája, 1959-ben, 1975-ben és legutóbb 1991-ben, amikor három aranyérmet is szerzett a hazai csapat. Az olaszok és a franciák mellett a világ egyik vívó-nagyhatalma Magyarország. Az ország három legsikeresebb olimpikonja kardozó: a hétszeres győztes Gerevich Aladárt (akinél egyetlen vívó sem szerzett több olimpiai aranyérmet a világon) Kovács Pál és Kárpáti Rudolf követi hat-hat bajnoki címmel.

A szervezők a budapesti XIV. kerületben, a Puskás Ferenc Stadion és a Körcsarnok között található SYMA-csarnokban rendezik meg a rangos sporteseményt. A Magyar Vívó Szövetség a világbajnokság jegyárait úgy alakította ki, hogy a családosok is el tudjanak látogatni a mérkőzésekre. A jegyek 1200 és 3500 forint között kaphatóak. Az úgynevezett sétálójegyek 1200 forintba kerülnek. Ezek az első két napon a teljes program megtekintésére feljogosítanak (érmeket augusztus 5-én és 6-án nem osztanak), ugyanakkor augusztus 7-e és 12-e között a sétálójegyek a döntők helyszíni megtekintését nem tartalmazzák.

A napi döntőkre szóló helyjegyeket 2900 forintért lehet megvenni. A napijegyek 3500 forintba kerülnek, ezek augusztus 7-e és 12-e között a megjelölt nap teljes programjára érvényesek. A rendezvény nyolc napjára szóló bérletet 23 ezer-négyszáz forintért lehet megvásárolni. A Magyar Vívó Szövetség és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezésére, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával a MÁV-START Zrt. és a VOLÁN társaságok 50%-os utazási kedvezményt biztosítanak a világbajnokságra utazóknak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium saját eszközeivel segíti a vívó-világbajnoksághoz hasonló rangos, nagyszabású sportesemények sikeres megrendezését. A belépőjeggyel rendelkezők féláron vehetik igénybe a legnagyobb országos közösségi közlekedési szolgáltatók menetrend szerinti járatait a verseny ideje alatt ? jelentette be Schváb Zoltán, az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkár.

A felelős vagyongazdálkodáshoz hozzátartozik az is, hogy az állami tulajdonú részesedéssel működő társaságok együttműködnek és közös társadalmi szerepvállalásra törekednek. Az MNV Zrt. az augusztus eleji Kecskeméti Repülőnapra is 50%-os utazási kedvezményt biztosít a VOLÁN járatokkal utazóknak. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a kevésbé tehetős családok is ellátogassanak akár mindkét világszínvonalú rendezvényre ? mondta Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A MOL Vívó Világbajnokság a sportág legnagyobb éves eseménye mellett ezúttal centenáriumi ünnep is, mivel a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) 2013-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. ? Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a vívás hazánk egyik legsikeresebb sportága. Szilágyi Áron Londonban a 35. vívó aranyérmet nyerte el, sportolóink 22 ezüst- és 26 bronzérmet gyűjtöttek eddig az olimpiákon. Az idei, centenáriumi világbajnokságon szeretnénk a magyar vendégszeretetnek és a hazai szurkolók igényeinek megfelelni. Örömmel fogadtuk, hogy az utazási kedvezményre vonatkozó kérelmünk támogatást kapott. Bízunk benne, hogy tömegek fognak drukkolni a versenyzőknek! ? tette hozzá Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke.

Szóljon hozzá!