ZETApress

hírportál

Pánik az ELTE-n

Kapunyitási Pánik 2013Folytatódik a Kapunyitási Pánik program: Idén második alkalommal rendezik meg a Kapunyitási Pánik című konferenciát és állásbörzét, amelynek ötletgazdája Kárász Róbert, a tv2 népszerű műsorvezetője ? tudtuk meg a Kiút a labirintusból című pánikmentes sajtóreggelin. A tavaly nyári rendezvényükre Zánkán került sor.

A Trefort-kertben megtartott sajtótájékoztatót Kárász Róbert, a tv2 Mokka műsorvezetője moderálta. Felszólalt Dr. Tari Annamária pszichológus, Dr. Dezső Tamás, az ELTE-BTK dékánja és Dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövője program miniszteri biztosa. Az ELTE-BTK-n ma-holnap zajló esemény azoknak a fiataloknak szól, akik félnek szembenézni a munkavállalás nehézségeivel, kirepülni a családi fészekből, belevágni a családalapításba, egyszóval félnek elkezdeni önálló életüket.

A 43 éves műsorvezetőtől megtudtuk, hogy augusztus 1-3-án az Erzsébet téri Akváriumban 3 napos ingyenes, zenés rendezvényen folytatódik a Pánik. A 30 éves miniszteri biztos kérdésemre elmondta, hogy az IKM honlapján hozzáférhető ReGeneráció-programra azok az egyetemisták pályázhatnak, akik végzésük után a közigazgatásban szeretnének elhelyezkedni. Korábban is volt már hasonló lehetőség, de ő nem így került a minisztériumba, a fiataloknak viszont ajánlja az így elnyerhető anyagi támogatást!

A kétnapos konferenciával egybekötött állásbörzét Dr. Tari Annamária pszichológus nyitotta meg Csapdában az Y generáció címmel, valamint előadást tart a világhírű Prezi alapítója, Somlai-Fischer Ádám. A rendezvényen bemutatkozik a tv2 Akadémia: Tatár Csilla, Joshi Bharat, Dudás Ádám, Váczi Gergő, Gombos Edina és Kárász Róbert (ötletgazda) is ott lesz a tv2 Akadémia standján. A csatorna népszerű képernyősei egy kerekasztal beszélgetéssel egybekötött előadást is tartanak. Az Aktív háziasszonya, Gombos Edina pedig még arra is vállalkozik, hogy Benes Anita divattervezővel együtt választ adjon arra a kérdésre, hogy lehet-e karriert építeni a család mellett.

Szóljon hozzá!