ZETApress

hírportál

Vasútfejlesztés Záhonynál

Érvényes építési engedély a záhonyi vasútfejlesztési projektre. A Nemzeti Közlekedési Hatóság megadta a Záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési program részeként a fejlesztésben érintett vasúti pálya felújítására, illetve átépítésére az építési engedélyt ? tudatta a Sajtóirodájuk.

Az építési engedély megszerzésével a vasútfejlesztési projekt előkészítése jelentős mérföldkőhöz érkezett. A záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési programja az Új Magyarország Fejlesztési Terv több operatív programjának támogatásával, valamint költségvetési társfinanszírozással jöhet létre. A projekt részeként megvalósul az árufuvarozási határátmenetet biztosító széles és normál nyomtávú gerinchálózat fejlesztése, valamint az árufuvarozási és logisztikai kapacitásokat kiszolgáló vontatóvágány hálózat felújítása.

A vasúti átrakó körzet összesen 150 km hosszú széles- és fonódott vágányhálózatából, vagyis amely mindkét nyomtávot magában foglalja, 34 km vágány km kerül felújításra, és várhatóan 2010. december 31-ig valósul meg. Az előkészítési tevékenység összefogása a MÁV Zrt, míg a kivitelezési tevékenység összefogása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feladata.

A tervezési munkák ezzel természetesen még nem fejeződtek be, mert a kivitelezéshez szükséges ún. kiviteli terveket is el kell még készíteni, melyeket várhatóan július hónapban leszállítja a tervező MÁVTI Kft. A kivitelezési munkák ? még az előkészítés folyamán meghatározottak szerint ? két részben (A és B alprojektben) fognak megvalósulni, melyek az alábbiak.

Pályaépítés I. ütem: Záhony?Tuzsér, Tuzsér?Eperjeske-rendező pu. Eperjeske rendező pu.?Tornyospálca átrakó vonalszakasz. Pályaépítés II. ütem: Záhony országhatár?Záhony vonalszakasz, Tuzsér?Komoró vonalszakasz, Eperjeske-rendező pu.?Eperjeske országhatár vonalszakasz a rendező és a fogadó pályaudvarok kijelölt vágányaival, Záhony?Eperjeske-rendező pu. delta vonalszakasz, Komoró állomás és az egyéb hatósági engedélyköteles részek (biztosítóberendezési munkák).

Az A alprojektben felsorolt munkák elvégzésére a vállalkozót a kivitelezést irányító Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzési eljárás keretében választotta ki. A kivitelezési munka várhatóan augusztusban elkezdődik. A B alprojekt elvégzésére az ajánlati felhívást a NIF Zrt. hamarosan megjelenteti, ahol a kivitelezőt szintén nyílt közbeszerzési eljárás keretében fogják kiválasztani. A kivitelezés anyagi forrását biztosító Támogatási Szerződést a NIF Zrt. és a KIKSZ Közlekedés-fejlesztési Zrt. megkötötte.

Szóljon hozzá!