ZETApress

hírportál

Erzsébet-program a MOM-ban

A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. szervezésében délelőtt megrendezett Cafeteria 2013 Konferencián mutatták be a Csörsz utcai MOM Kulturális Központban az Erzsébet-utalványcsalád új tagjait. Ismertették az Erzsébet-program első évének eredményeit és a Program jövőjével kapcsolatos terveket is. Moderátoruk Alföldi Zoltán volt.

Szakértők segítségével körüljártuk a cafeteria rendszer 2013-ra vonatkozó jogszabályi változásait. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitóbeszéde után öt előadó avatott be a részletekbe. Guller Zoltán, a KIM miniszteri biztosa az egy éves az Erzsébet-programról beszélt, majd Horváth Viktória, az NM Tervezéskoordinációjáért Felelős Államtitkárságának turizmusért felelős államtitkár-helyettese a SZÉP Kártya eredményeit, a jövőbeni elképzeléseket, terveket ismertette. Dara Péter, a Devise Hungary ügyvezető igazgatója, tanácsadó a béren kívüli juttatások terén történő változásokkal kapcsolatos felmérés szabályairól beszélt. Fata László cafeteria szakértő a cafeteria szabályok alapvető változásairól; Kocsmár Kornél, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója az Erzsébet-utalványt érintő változásokról tartott előadást.

Az Erzsébet-programról szóló törvény értelmében az Erzsébet-utalvány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott fogyasztásra kész étel, valamint szociális célból a jogszabályban meghatározott termék vagy szolgáltatás vásárlására felhasználható utalvány. Az Erzsébet-utalvány teljes körű, országos lefedettségű elfogadóhelyi hálózattal rendelkezik. Az Erzsébet- utalványt több mint 30 ezer elfogadóhelyen fogadják el a CBA, a Coop, a Reál, az Arzenál, a Tesco, a SPAR, az Auchan élelmiszer áruházláncok, és a MÓL benzinkutak kasszái mellett több ezer kisboltban és vendéglátóhelyen. Az Erzsébet-utalványt eddig több mint kétmillió felhasználó, illetve több mint 35 ezer munkáltató választotta Magyarországon.

A munkáltató béren kívüli juttatásként az eddigi ötezer forint helyett a jövőben havi nyolcezer forint értékben adhat Erzsébet-utalványt, melyet 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás terhel majd, valamint az Erzsébet-utalvány továbbra is felhasználható lesz meleg konyhás vendéglátóhelyeken hideg-meleg étkezésre. Nyolcezer forint értékig 14% EHO ? 35,7% adótartalom, nyolcezer forint érték felett 27% EHO ? 51,17% adótartalom.

A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. 2012 szeptemberében az Erzsébet-utalvány brikettek fűtési célú hasznosítására hirdetett pályázatot, melynek keretében a papírhulladékból préselt tüzelőanyaggal nyújtott segítséget a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működő öt nyertes iskolának. A brikettpályázattal olyan tanintézmények jutottak támogatáshoz, ahol igen magas a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya. Az Erzsébet-program keretében ellátott közfeladatok megvalósítását az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó, ráfordításokkal csökkentett bevétel biztosítja, központi költségvetési források bevonása nélkül.

Az Erzsébet-program első évének köszönhetően több mint százezer ember, ebből több mint 30 ezer gyermek részesült támogatásban, üdülési szolgáltatás formájában, mely alapján egyértelműen kifejeződik a magyar társadalom segítőkészsége és szolidaritása azok iránt, akik hosszabb vagy rövidebb ideig nehéz anyagi helyzetben élnek. Magyarországon hosszú évek óta nem volt példa arra, hogy ilyen szervezett keretek között, ennyi szociálisan rászoruló gyermek üdülhessen.

Szóljon hozzá!