ZETApress

hírportál

Milliók Tételhegynek

Együttműködési megállapodást írtak alá az ÉMI Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) vezetői délután, Budapesten a Tételhegyi Nemzeti Emlékhely létrehozása érdekében. Állami cég támogatja a tételhegyi régészeti feltárásokat.

A dokumentum alapján az állami tulajdonú társaság öt éven át évi egymillió forinttal járul hozzá a régészeti ásatások jövő nyárra tervezett újraindításához a Solt város melletti Tételhegyen. A felek távlati célja egy nemzeti emlékhely létrehozása a kiemelkedő jelentőségű történeti helyszínen ? tudtuk meg az NFM Fő utcai sajtótájékoztatóján.

Hegmanné Nemes Sára, az ünnepélyes eseménynek otthont adó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta: az állami tulajdonú cégekkel szembeni alapvető kormányzati elvárás a felelős és hatékony gazdálkodás követelménye. A szaktárca emellett tevékeny és a közérdeket szolgáló társadalmi szerepvállalásra is ösztönzi a felügyeletére bízott társaságokat. A minisztérium a hazai vállalkozásokat arra bátorítja, hogy saját eszközeikkel segítsék elő a nemzeti közösséget gazdagító tudományos eredmények, művészeti alkotások és sportteljesítmények megszületését.

Dr. Sárközi Károly, az ÉMI vezérigazgatója kifejtette: a társaság küldetése őrködni a magyar építőipar felett. E vállalás teljesítését többek között a társadalmi felelősségvállalás jegyében, a tételhegyi ásatás támogatásával is szolgálni kívánják, hiszen a jövő fejlesztéseihez nélkülözhetetlen az épített múlt pontos ismerete. A vezérigazgató reméli, hogy példájukat más támogatók is követik, és ezzel egy nemzeti jelentőségű célkitűzés válhat valóra.

Dr. Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója örömének és megelégedésének adott hangot, hogy a kutatóközpont munkatársai egy széles nemzeti összefogást igénylő vállalkozás élére állhatnak. A bölcsészeti és természettudományok számos ágát művelő szakemberek összehangolt munkájával arra törekszenek, hogy a múltja iránt érdeklődő nagyközönség számára is láthatóvá tegyék azokat az új felfedezéseket, amelyek egy nagy reményekre jogosító lelőhely feltárásához kapcsolódnak.

A Bács-Kiskun megyei Solt város határában fekvő mintegy százhektáros terület régészetileg eddig feltárt fél százaléka alapján bizonyítható, hogy a Tételhegy az őskortól a török kor kezdetéig folyamatosan lakott hely volt. A légi felvételek elemzésétől az üledékföldtani vizsgálatokig minden elvégzett kutatás azt erősíti, hogy a Kalocsai Sárköz egykor mocsarakkal védett lelőhelye a hazai régészeti feltárások egyik legígéretesebb helyszíne lehet. A megállapodás szerint az első egymillió forintot még az idén átutalja az ÉMI. Az MTA BTK munkatársai először jövő év decemberében, majd minden év végén írásos összegzést készítenek a közcélú adomány felhasználásáról, a régészeti munkálatok előrehaladásáról.

Szóljon hozzá!