ZETApress

hírportál

Éghajlatvédelem szövetségben

A ?Wave Távirati Iroda (?WTI) jelenti: Éghajlatvédelem szövetségben címmel tartottak egész napos konferenciát tegnap a győri Megyeháza dísztermében. A MEDIAWAVE kísérőrendezvényeként megvalósult előadássorozatban bemutatkozott az Európai Klímaszövetség, illetve értekezések hangzottak el az új évezred égető problémáiról, így a globális felmelegedésről, a népességgyarapodásról, az esőerdők kiirtásáról és a lehetséges megoldási lehetőségekről is.

A Reflex Környezetvédő Egyesület (RKE) 2004 óta működik együtt az Európai Klímaszövetséggel, amelynek eredményeképpen idén létrehozzák a szervezők a szövetség magyarországi hálózatát is. ? Mivel a MEDIAWAVE Nemzetközi Film- és Zenei Fesztivál idei rendezvénysorozatának egyik kiemelkedő témája a globális felmelegedés, így a konferenciát a fesztivál kísérőrendezvényeként is meghirdették ? magyarázta az előadássorozat összetett jellegét Lajtmann Csaba, az RKE programvezetője.

A bevezetőt követően Ulrike Janssen, az 1990-ben alakult Európai Klímaszövetség igazgatója bemutatta a frankfurti székhelyű, egyesületként működő intézmény alapelveit. Mindenkinek tennie kell azért valamit, hogy ne érintsen minket olyan radikálisan a klímaváltozás. A szervezethez eddig 17 európai ország városai, illetve települései csatlakoztak, amely így 50 millió embert érint. A szervezetbe lépés feltétele az, hogy öt év alatt 10 százalékkal csökkenjen a csatlakozott terület szén-dioxid kibocsátása, illetve, hogy nem használnak trópusi fákból készült termékeket és együttműködnek az őslakos népekkel.

Az Európai Klímaszövetség keretein belül számos programot, találkozót és kampányt szerveznek azért, hogy a nemzeteket egyesítő munkával a lehető leghatékonyabban lépjenek fel a globális felmelegedés ellen. Az Ausztriai Klímaszövetség képviseletében Brigitte Drabeck fejlesztési igazgató szintén az őslakosokkal való együttműködésre figyelmeztetett. Az alapvető emberi jogok biztosításán túl segíteni kell például a brazíliai őslakosok eredeti lakóhelyének megtartását, mert az esőerdők növényei megkötik a szén-dioxidot, kiegyensúlyozottá teszik az éghajlatot.

A szövetség programjai között szerepel a fiatalok figyelmének felkeltése is, így különböző programokkal, nyereményekkel igyekeznek motiválni az újabb generációkat arra, hogy tudatosan és energiatakarékosan éljenek. ? Szintén nemzetközi kampányok révén igyekszik a környezet védelmére, és az ezzel kapcsolatos problémák leküzdésére felhívni a figyelmet a Magyar Természetvédők Szövetsége is ? hangsúlyozta Farkas István, ügyvezető elnök. A hazai energiafelhasználással kapcsolatban nehézséget okoz az, hogy maximálisan importra szorulunk. Farkas István szerint a jogi, illetve a gazdasági szféráig kell kinyújtani a kérdést, nem pusztán a fogyasztás csökkentéséig.

Fel kell ismerni, hogy értékproblémáról van szó, a társadalmi viszonyrendszert kell megváltoztatni. A változtatás érdekében tehát nem pusztán stratégiai megoldások kellenek, hanem törvényi szabályozás is. Növelni kell az energiabiztonságot, csökkenteni kell a belső és a külső energiafüggőséget, mert az élénkítené a gazdaságot, valamint növelné a tudatosságot. A törvénynek rögzítenie kell a kibocsátási csökkentéseket, illetve a fosszilis energia évi 2 százalékos csökkentését is. A klímatörvényt jelenleg 23 képviselő támogatja ? hangsúlyozta a szövetség elnöke.

A települések éghajlatvédelmi fejlesztéseiről, a Nemzeti Éghajlatváltozási Programról, valamint a Zöld Beruházási Rendszerről Nemes Csaba beszélt. Az éghajlatvédelem érdekében a csökkentések finanszírozását kell elvégezni, illetve ezek felügyelete is fontos, amelyhez terveket kell létrehozni, valamint a kutatásfejlesztést kell segíteni. Keveset tudni jelenleg a klímaváltozásról, hiszen nincs olyan intézkedés vagy program, amely világosan megmondaná, mit és hogyan kell tenni a problémák kezelése érdekében ? magyarázta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője. Az ehhez kapcsolódó pályázati lehetőségeket pedig Szabó Gábor Dávid, a Környezet és Energia Operatív Program fejlesztési ügyosztályának vezetője ismertette.

A konferencia második felében az együttműködési lehetőségekről hallgathattak végig előadásokat az érdeklődők, amelyek mindegyike a társadalmi szervezetek és települések közötti mintaként szolgálnak. Így a hulladék csökkentéséről, a napenergia felhasználásáról, a komposztálás fontosságáról is beszéltek az egyes csoportosulások vezetői.

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség mai megalapítása egy kerekasztal beszélgetés során történik meg, amelyen a szervezetek és települések éghajlatvédelmi együttműködési lehetőségeit vizsgálják majd meg az érintettek. Az alakuló közgyűlés reggel tíz órakor kezdődött a győri Megyeháza Dísztermében ? tudatta a MEDIAWAVE Sajtóiroda.

Szóljon hozzá!