ZETApress

hírportál

Európai Vállalkozás Díj 2006

Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) gazdaságfejlesztési szakállamtitkára bejelentette az Európai Vállalkozási Díj magyarországi fordulójának díjazottjait. A versenyben helyi és regionális hatóságok által működtetett kis- és középvállalkozás-fejlesztési programok vehettek részt. A nemzeti fordulót követő európai megmérettetésre a ?Széchenyi Kártya? és a ?Vállalkozom, tehát leszek? projekt kerül.

Az Európai Bizottság Vállalkozási és Ipar Főigazgatósága idén első alkalommal hirdette meg az Európai Vállalkozás Díjat. A bizottság az elismerést minden év decemberében osztja ki, öt kategóriában. Az összességében legjobb program a zsűri nagydíjában részesül.

A díjra a ? nemzeti fordulót bonyolító ? GKM, a versenyszabályoknak megfelelően helyi és regionális hatóságok által működtetett kis- és középvállalkozás-fejlesztési programokat várt, beleértve azokat az együttműködéseket is, amelyek a közszféra és vállalkozások, vállalkozói szervezetek, illetve civil szervezetek között jöttek létre.

A díjjal pénzjutalom nem jár, célja a különböző helyi és regionális vállalkozásfejlesztési programok elismerése, széles körű megismertetése és a már sikeres programok további hasznosításának ösztönzése.

Uniós megmérettetésen innen, nemzeti fordulón túl

Az európai döntőbe országonként két, különböző kategóriában nyertes pályázat nevezhető. A nemzeti fordulóra 17 pályázat érkezett, amelyeket a zsűri az eredetiség és megvalósíthatóság, a helyi gazdaságra gyakorolt hatás, a helyi közösség bevonása és a program további sikeres alkalmazása alapján értékelt. A bírálók egybehangzó véleménye szerint a döntőbe két program került. A KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Rt. Széchenyi Kártya konstrukciója, mint sikeres nemzeti projekt és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány Vállalkozom tehát leszek projektje ? amely egy európai szinten ismert és elismert program sikeres adaptációja ? képviselheti hazánkat.

A GKM öt kategóriában írta ki a pályázatot, s a két továbbjutó mű a Vállalkozás támogatása, illetve a Befektetés az emberbe kategóriát nyerte meg. Az előbbiben az első díj mellett két-két második és harmadik díjat osztottak ki, míg az utóbbiban az első díj mellett egy második díj is átadásra került. A Vállalkozói úttörőszellem és a Felelős vállalkozás kategóriában csak egy-egy első díjat osztottak ki, míg a Bürokrácia visszaszorítása kategóriában pályázat sem érkezett. Ha ez azért van így, mert már nincs mit visszaszorítani, nem dolgozott a GKM hiába.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Újra kijutott a KAVOSZ

Szóljon hozzá!