ZETApress

hírportál

Újabb dialógus Győrött

Élénk eszmecsere volt a veszprémit követő győri rendezvényen. Rugalmasabb bankrendszer, jól képzett szakembergárda, valamint megfelelő kapcsolatrendszer szükséges a kis és középvállalkozások innovációs tevékenységének erősítésére ? ezek a vélemények fogalmazódtak meg az Innovációs Dialógus harmadik helyszínén, a győri Szent István Egyetemen.

Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Kolber István államtitkár ezúttal Nyugat-dunántúli régió központjában, Győrött folytatott párbeszédet a helyi kkv-k, valamint az egyetemek képviselőivel az innováció helyzetéről, lehetőségeiről.

A miniszter az Innovatív Magyarország Programot, valamint azokat a prioritásokat ismertette, amelyekre a K+F+I területén a következő időszakban figyelmet érdemes fordítani. ? Ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés területén a gazdaság számára is kézzel fogható eredmények szülessenek, elengedhetetlen a szemlélet- és kultúraváltás a területtel kapcsolatban ? hangsúlyozta Molnár Károly.

Kolber István a területért felelős államtitkár elemzésében kiemelte a régió Pozsony?Bécs?Budapest háromszögben betöltött kiemelkedő szerepét. Elmondta, hogy a helyi K+F ráfordítás az országos átlag szintjén mozog, ugyanakkor a régió megtermelt magas GDP-je még megengedné a kiadások növelését.

Az előadások után valódi párbeszéd alakult ki. A dialóguson részt vevő kis? és középvállalkozások vezetői kiemelték a megfelelő kapcsolatrendszert a vállalkozások és az egyetem között, valamint a rugalmasabb, befogadóbb bankrendszer szükségességét.

Balogh József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke az innovációra, az újításokra nyitott szakemberek szerepét emelte ki: ? A régió nagy innovátora Horváth Ede, a vasesztergályosból lett Rába vezérigazgatója is diploma nélkül kezdte pályáját. Nem feltétlenül diploma kell, hanem megfelelő szemlélet! ? A dialógus következő állomása várhatóan az észak-magyarországi régióközpontban, Miskolcon lesz ? tudatta a Kutatás-fejlesztésért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala Kommunikációja.

Szóljon hozzá!