ZETApress

hírportál

Bolyai-díj a Nemzetiben

A Bolyai-díj a magyar tudomány legmagasabb értékű elismerése ? tudtuk meg Bolyai-díj Alapítvány idei első sajtótájékoztatóján, mely hatalmas érdeklődés mellett zajlott. Az Ybl-palotában tartott eseményen jelen voltak az alapítók, a társtagok, a korábbi Bolyai-díjasok és támogatók.

Az alapítvány és az alapítók nevében Lantos Csaba köszöntötte a sajtót, majd részéletesen ismertette a 2009-es évi újdonságokat, az alapítvány háza táján az utóbbi két évben történt fontosabb változásokat. ? Büszkén jelenthetem ki Önöknek, hogy az eddigi ötvenezer eurós díjat megdupláztuk, így idén már százezer adómentes euróval honoráljuk egy magyar tudós kiemelkedő teljesítményét. A felajánlott összeg tekintetében ezzel most már vitathatatlanul a Bolyai-díj ? vagy ahogy egyre szélesebb körben nevezik, a magyar Nobel-díj ? a legmagasabb értékű magyar tudományos elismerés ? mondta.

Az idei, ötödik Bolyai-díjátadó május 24-én lesz, az exkluzív eseménynek a Nemzeti Színház ad otthont. A díjat Sólyom László köztársasági elnök adja át, aki idén is örömmel vállalta a felkérést. ? Mától működik az alapítvány honlapja is, így a világ minden sarkában elérhetőek vagyunk, a Bolyai-díj üzenete mindenkihez eljut. Egy olyan igényes, nagyon sok hasznos adatot, információt és képi anyagot is tartalmazó honlapot állítottunk össze, amely minden érdeklődő igényét kielégíti, így reméljük, hogy az Önök munkájához is segítség lesz ? hívta fel a figyelmet Lantos Csaba.

Az alapítvány kuratóriumának részéről Szabó Gábor a Tanácsadó Testület megalakulásáról számolt be. A testület az alapítók felkérésére jött létre, tagjai az eddigi Bolyai-díjasok és számos, a magyar üzleti élet elismert személyiségei, akik eddig is aktívan részt vettek az alapítvány munkájában.

A sajtótájékoztatón jelen volt Budai Gergő, a Pfizer Magyarország jogi igazgatója, aki beszédében kiemelte, a gyógyszergyártó cég számára megtiszteltetés, hogy támogathatja a Bolyai-díj Alapítványt, a Bolyai-díjat és az elismerésben részesülő tudóst, tudást, tudományos munkát, mert ? a tudomány, a kutatás-fejlesztés az, ami előre viszi országunkat, és a világot. Nincs annál fontosabb, mint a tudomány népszerűsítése és minél több fiatal kutató bevonása, motiválása.

A Pfizer számára ugyanakkor az is fontos, hogy tudósainknak, kutatóinknak ne kelljen elismerésért, támogatásért külföldre menniük, itthon is kutathassanak, és büszkén vállalhassák, hogy eredményeiket Magyarországon érték el és valósítják meg. A Pfizer évente, világszerte hozzávetőlegesen nyolcmilliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre. Többet, mint bármely iparág bármely vállalata, így érthető, hogy a vállalat számára nincs fontosabb az innovációnál, a tudománynál.

Lippényi Tivadar, a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal regionális elnökhelyettese is részt vett a sajtótájékoztatón, az NKTH is támogatja ugyanis az alapítványt. ? A tudás, a kutatói pálya, az alkotás, kreativitás, az innovatív szellemiség elismeréséről szól a Bolyai-díj, amelyhez való támogatás nyújtása a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal céljaival messzemenően egyezik. Az Alapítvány és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal céljai egybeesnek: a nemzetközi színvonalú hazai tudásbázis létrejöttének és az ezt képviselő kutatónak a támogatásában; a tudós, a tudománnyal foglalkozó ember minőségi népszerűsítésében, valamint a fiatalok számára vonzó pályakép állítása terén. Dicséretes és követendő példaként szolgáljon a magán- és üzleti szféra társadalmi szerepvállalása a tudomány és jeles képviselőjének támogatásában, munkájának elismerésében, népszerűsítésében ? fogalmazott Csopaki Gyula.

A Bolyai-díj Alapítványt ? amely az első jelentős magánkezdeményezésű tudományos elismerés Magyarországon 1945 óta ? 1998 májusában magánvagyonukból hozták létre neves magyar üzletemberek. Karsai Béla, a Karsai Műanyagipai vállalatcsoport tulajdonos-vezérigazgatója, Lantos Csaba, az OTP korábbi vezérigazgató-helyettese, Somody Imre a Pharmavit korábbi tulajdonos-vezérigazgatója és Várkonyi Attila kockázati tőke-befektető. A kezdeményezéshez csatlakozott Alexander Brody, író, szerkesztő, reklámszakember, a reklám világszövetség korábbi elnöke.

A Bolyai-díjat elsősorban azzal a céllal alapították, hogy Magyarországon értékrendben és társadalmi elismertségében is méltó helyére kerüljön a tudás, a tudomány és maguk a tudósok. Az Alapítványnak ugyanilyen fontos célkitűzése a nemzetközi színvonalú hazai tudásbázis létrejöttének segítése, képviselőinek magas szintű támogatása; vonzó pályakép biztosítása fiatal tehetségek számára, összességében mindazon tudás, kulturális értékek, eszmék és eszmények átadása az új generációk számára, melyet az elődök megteremtettek, megalapoztak.

A kétévente odaítélt, politikától független Bolyai-díj multidiszciplináris, tehát bármely tudományterületen tevékenykedő, nemzetközi mércével is kimagasló eredményeket elért magyar kutató, tudós kaphatja meg azt. A Bolyai-díj díjbizottságának elnöke a mindenkori magyar köztársasági elnök, a díjazottról egy független, az adott alkalomra felkért 15 tagú Díjbizottság dönt, amelynek tagjai a magyar értelmiség, tudomány kiemelkedő, elismert személyiségei. Hét tagot jelöl a Magyar Tudományos Akadémia, hetet pedig az alapító tagok.

Eddigi Bolyai-díjas professzorok

2000: Freund Tamás akadémikus neurobiológus, agykutató ? 2002: Roska Tamás akadémikus kutatóprofesszor, egyetemi tanár, villamosmérnök ? 2004: Bor Zsolt akadémikus lézerfizikus, a szegedi József Attila Tudományegyetem optikai és kvantummechanikai tanszékének vezetője ? 2007: Lovász László akadémikus, matematikus, az ELTE TTK Matematikai Intézet igazgatója.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Az V. Bolyai-díjról az Ybl-palotában

Szóljon hozzá!